17.-18. Fejezet

 

17. fejezet

 

 

Ryker

 

Fordította: Soraya

 

– Van valami köztetek Gray Brannonnal? – kérdezi Zack aggódó tekintettel. Hensley és Kate lefekteti Rubyt az emeleten az ágyába, Violet pedig segít. Halálra aggódja magát a kishúga miatt, és nem jött el mellőle mióta hazajöttünk.

– Ne légy hülye – mondom ingerülten, miközben felkapom a tányért, amelyen Ruby tojásai voltak, és beviszem a konyhába. Régebben az a fajta voltam, aki csak úgy bedobta a mosogatóba, és amikor az túlcsordult, akkor vettem a fáradságot, hogy berakjam az egészet a mosogatógépbe. De megtanultam, hogy két nagyon nyüzsgő és aktív gyerek mellett túl sok időt vesz el, és jobb, ha abban a pillanatban elintézem.

Ahogy kinyitom a mosogatógépet, Zack magabiztosan azt mondja: – Te tutira szexelsz a főnökünkkel.

– Nos, te meg a dadáddal szexeltél– motyogom keményen, miközben a tartóba vágom a tányért, és becsapom az ajtót.

Zack védekezően felemeli a kezét. – Hé, a legjobb dolog, amit valaha tettem, az volt, hogy szexeltem a dadámmal. Semmi előítélet a részemről.

Csalódottan kifújom a levegőt, és a pultnak dőlök. Rászegem a tekintetemmel. – Nem mondhatod el senkinek.

Megértően bólint felém. – Értem, haver. Mindent tudok az ilyen dolgok titokban tartásáról.

Istenem… pontosan ugyanazt az utat követem, mint Zack Kate iránti vonzódásával. Kavarni kezdett vele, és titokban tartotta, tagadta a világ és Kate előtt a valódi érzéseit. Ez majdnem tönkretette őket.

– Szóval, mikor kezdődött ez? – kérdezi kíváncsian.

Hallom fent a padlódeszkák nyikorgását, és tudom, hogy van néhány privát pillanatunk. Lehalkítom a hangomat, hogy ne hallatszódjon. – Azt hiszem, másfél hónappal ezelőtt.

– Több ez, mint szex? – Zack azért kérdezi, mert ő mindenkinél jobban tudja, milyen veszélyeket rejt magában, ha azt hiszed, hogy valaha is boldog lehetsz, ha megtagadsz egy olyan kapcsolatot, amelyben a meghittség kulcsfontosságú elem.

– Több.

– Szerelem?

– Nem tudom, kedves Abby– morgom neki. Ez bonyolult.

– Te nem szarakodsz– szánakozik. – És még nem is váltál el.

Forgatom rá a szemem. – Már minden kész, csak a bíró aláírása hiányzik.

– Szóval Hensley hogyan kezeli ezt? – Zack hangja kissé hűvös, amikor megemlíti. Nem szereti a volt feleségemet. Vagyis a hamarosan volt feleségemet. Vagy bármi legyen is ő. Egyedülálló apaként Zack nagyon ítélkező, amikor arról van szó, hogy az emberek hogyan viszonyulnak a gyerekeikhez. Úgy gondolja, hogy szépen elhagyta Rubyt és Violetet, és igen… technikailag ez így igaz, de én nehezen tudok haragudni rá, mióta én vagyok az, akinek teljes felügyeleti joga van.

– Aggódik – mondom. – Kicsit zárkózott, gondolom azért, mert így látja Rubyt. Még csak egy szót sem szólt Sutterről, pedig általában nem tudja abbahagyni, hogy a hitvány fickóról beszéljen.

– Talán végre megérti az anyaság fontosságát – motyogja Zack.

– Szállj le róla – torkolom le. – Most itt van, és ez a fontos.

Elutasítóan vállat von, és témát vált. – Szóval láttad az újságot ma reggel?

Amikor megrázom a fejem, Zack beavat. – Óriási cikk a meccsről, és arról, hogy Max maradjon-e kezdő kapusként.

– Nos, gondoltam, hogy ez fog jönni.

– Igen – mondja Zack. – A Twitter megőrült.

– Mi a közvélemény? – kérdezem, bevallom egy kicsit kíváncsi vagyok, hogy mit gondol a nép.

– A legtöbben úgy gondolják, hogy neked kellene maradnod. A tapasztalatod és a tény, hogy a liga élén állsz.

– Szóval megbocsátottak, hogy nem védtem ki azt a büntetőt az előző szezonban, amely kiütött minket a rájátszásból? – kérdezem vigyorogva.

– Igen, azt hiszem, megbocsátottak neked. A szurkolók látják, hogy alapos esélyünk van idén, és nem akarnak a jó dolgokkal szarakodni.

– Nos, én megbízom az edzőben, bárhogyan is dönt – mondom neki.

Zack hozzám hajol, és rám vigyorog. – Vagy megkérheted a barátnődet, hogy használja a befolyását.

– Menj a fenébe – morgok rá fenyegetően. – Pontosan ezért nem mondhatod el senkinek. Az emberek a legrosszabbra gondolnak, ha nyilvánosságra kerülünk, és a dolgok most túl bizonytalanok számára. A szavahihetősége tönkremenne, és ez tönkretenné őt.

– Hú – mondja Zack, miközben meglepetten hátradől. – Haver… teljesen odavagy érte.

Igen… hallotta. A hangomban. Gray iránti érzelmeim mélysége, amelyek mind viharosak és zavarosak, de bizonyos szempontból mégis olyan sziklaszilárdak. Ha nem törődnék vele annyira, ezek a döntések nem lennének rám ilyen hatással. A tény, hogy annyira törődöm vele, az teszi ezt a helyzetet az esetek felében lehetetlenné.

– Nem választhatjuk meg, hogy kibe esünk bele – mormolom.

Rám néz, és tekintete tele van megértéssel. Igazi megértéssel, mert Zack ezt mindenkinél jobban tudja. – Nekem ne papolj haver! Kurvára ne papolj!

—

Épp a késő esti híreket olvasgatom, amikor Hensley besétál a nappaliba. Felállok a fotelágyamból, rápillantok, majd még egyszer ránézek. Az egyik régi pólómba öltözött, amit biztosan megtartott, miután elköltöztem, és ennyi. Habár a póló elég hosszú, hogy szinte mindent fedjen, épp csak a combja felső részét takarja el.

Ingerülten forgatom a szemem, mert ez nem helyénvaló.

Figyelmen kívül hagyja, és azt mondja: – Még egyszer köszönöm, hogy hagyod, hogy maradjak éjszakára.

Vállat vonok, hátat fordítok neki, és felkapom az asztalról az üres vizes palackomat. – Nem nagy ügy. Holnap olyan korán indulok, hogy így könnyebb.

A konyhába sétálva hallom, ahogy követ engem. Minden tőlem telhetőt megteszek, hogy figyelmen kívül hagyjam őt, miközben beteszem az üveget a szelektív kukába, és átmegyek a mosogatógéphez. Szokásommá vált, hogy minden este kiürítem lefekvés előtt.

– Különös volt, hogy MissBrannon ma ide jött – mondja Hensley csevegő hangon. Elindul, hogy feltolja magát az egyik konyhai székre, amely a konyhasziget közepén található.

A vállam megfeszül, de remélem, hogy a mozdulat, amikor elpakolom a poharakat a szekrénybe, elfedi a nyugtalanságomat. – Nem igazán. Csak egy aggódó főnök.

Nem mond semmit, ezért azt gondolom, hogy a téma lezárva. Azonban elbizonytalanít, hogy ott ül és engem figyel, ezért felgyorsítom a mozdulataimat, és bedobálom az evőeszközöket a fiókba anélkül, hogy szétválogatnám őket.

– Milyen egy nőiügyvezető igazgató? – kérdezi Hensley kíváncsian.

Kicsit erősebben csukom be a fiókot, mint általában.

– Nézd, Hensley… te és én nem csevegünk. A lányokról beszélhetünk, ha akarod, de a karrierem és a munkám tabu téma. Csevegni velem tabu.

Basszus, ez durva volt.

Nem akartam, hogy ilyen módon hangozzon, de ingerült vagyok, hogy a lányom törött karral fekszik fent az emeleten. Idegesít, hogy a hamarosan leendő volt feleségem a házamban van, és az egyik pólómban jár-kel, és baromira idegesít, hogy az a nő, akit akarok, nem jár-kel az egyik pólómban a házamban.

– Patric kidobott – suttogja Hensley, én pedig teljesen lemerevedek.

– Kidobott?

Bólint, és párás szemekkel néz rám. – Azt hiszem, lecserélt egy fiatalabb modellre.

A pokolra kerülök, mert egy részem meg akarja kérdezni, hogy milyen érzés, de az érettebb részem győz. – Sajnálom.

– Nem, nem sajnálod – mondja egyszerűen. – Tudtad, hogy ez meg fog történni. Tudtad, hogy ez a szerencsétlen kapcsolat hosszú távon soha nem fog működni. Azért tettem tönkre a házasságunkat, mert hiú voltam, és hízelgett a figyelme, és mindent feladtam, hogy azt hajszoljam.

Le vagyok döbbenve a szavaitól. Megbántottnak, megszégyenültnek és elveszettnek tűnik.

Egy rövid pillanatig, közel érzem magam hozzá, mert tudom, milyen érzés.

Tudom, hogy kibaszottul érzi magát, és utálom, hogy ez közös alapot ad nekünk, mert könnyebb volt az életemben, ha nem kellett Hensley-t semmiféle formában és módon figyelembe vennem azon túl, hogy jó anyja a gyerekeinknek. De nem lehetsz házas valakivel, és nem nézheted, hogy megszüli a gyermekeidet anélkül, hogy ne maradna némi kapocs. Minden fájdalom és árulás ellenére soha nem akarom látni, hogy Hensley megsérül.

– Igazán sajnálom – mondom neki újra. – Nem ezt érdemled.

Hensley leszáll a székről, és a pult körül odasétál hozzám. A szeme komoly, a mosolya szomorú. Megdermedek, amikor egyenesen hozzám lép, és meleg kezét a mellkasomra teszi. Felnéz rám, és azt suttogja: – Megérdemlem, és amitől szuper szánalmasnak tűnök, hogy arra kérlek, fontold meg, hogy próbáljuk megoldani a dolgokat közöttünk.

Hátra tántorodok, eltávolítom a kezét, és bűntudatot érzek.

Bűntudatot, hogy bármilyen módon azt hitettem el vele, hogy ezt akarom, és most hirtelen bűntudatot érzek azért, mert hagyom, hogy a házamban maradjon egy nő, aki éppen rám mozdult, miközben egy másik nő iránt táplálok érzelmeket.

– Hensley– mondom mérsékelt fenyítéssel. – Elváltunk.

– Nem, még nem – mondja nyugodtan. – A végzést még nem írták alá. Még mindig törvényes házasok vagyunk.

– Talán jogilag igen, de érzelmileg nem.

– Ha megtanulnád, hogyan bocsáss meg nekem azért, amit tettem, akkor meg tudnánk oldani ezt – mondja sürgetően. Egy lépéssel közelebb lép, én pedig feltartom a kezeimet.

– Ne! – mondom neki. – Ezt a beszélgetést most nem szeretném folytatni.

– Akkor mikor? – sürget engem.

Mindkét kezemet a fejem tetejére kulcsolom, és csalódottan nézek fel a plafonra. Kifújom a levegőt, majd ráirányítom a tekintetem. – Nem tudom, hogy valaha is szeretném-e ezt a beszélgetést.

Valami megvillan a szemében, és váratlanul elkap. – Van valaki, akivel kapcsolatban vagy?

Az arcába hazudok. Nyíltan hazudok. – Nem.

– Még ha lenne is valaki – mondja kihívóan –, akkor is arra törekednék, hogy ez működjön köztünk.

– Függetlenül attól, hogy van-e vagy sem, túlléptem ezen. Túlléptem rajtad. Ezt el kell fogadnod.

Hensley szemét könnyek töltik meg, és baszd meg… nem bánok jól a könnyekkel.

Remegnek az ajkai. – Egyáltalán nem törődsz velem? Én vagyok a gyermekeid anyja.

A szívem összeszorul a bűntudattól, amit mondani készülök, és attól tartok, hogy talán nem kellene kimondanom.

– Törődöm veled. De csak azért, mert te vagy a gyerekeim anyja.

Egyetlen könnycsepp gördül végig az arcán, és még több bűntudat nyomódik a vállamra. Mint az egyetlen személy, aki szilárdan ott volt a lányaim életében az elmúlt nyolc hónapban, kétségtelenül tudom, hogy mindketten azt szeretnék, ha anyukájuk és apukájuk újra együtt lenne. Ruby még mindig folyamatosan rákérdez, és bár Violet nem, tudom, hogy boldoggá tenné. A boldogság gondolata az, hogy anyukájuk és apukájuk mindig együtt legyen.

És a fenébe is… fontolóra kellene vennem?

Hensleyre nézek. Gyönyörű. Jó a lányainkhoz… amikor ki van tisztulva a feje. Csak abban hibás, hogy letért az útról, de nem jár mindenkinek egy második esély?

Adnom kellene neki egy második esélyt?

A válasz azonnal megérkezik hozzám. Mint az igazság dagálya, amely elönt rajtam, megnyugtatva a lelkiismeretemet.

Hensley és én végeztünk. Semmi kedvem nincs megpróbálni és működőképessé tenni a házasságunkat. Valóban továbbléptem, és nem hiszem, hogy az lenne a helyes, ha valakivel házasságban maradok, csak azért, hogy megnyugtassam a gyerekeket. Valójában azt gondolom, hogy ez rossz példát mutathat, mert ha nincs igaz szerelem és odaadás két ember között, a gyerekek tudják. Éles és intuitív lények, és egyszerűen tudják.

– Nagyon sajnálom, hogy most megsérültél, és elveszett vagy,Hensley– mondom neki óvatosan. – De egyszerűen nem érdekel, hogy ezt megpróbáljam. Nem ez a megfelelő dolog sem nekem, sem a lányoknak.

Arca leesik, vállai megereszkednek. Megacélozom magam az összeomlására.

Ehelyett azt mondja: – Ide szeretnék költözni Raleigh-be, hogy közelebb lehessek a lányokhoz. Több látogatást szeretnék.

– Ha ezt akarod, teljes mértékben támogatom – mondom neki óvatosan. – Módosíthatjuk a válási határozatot.

– Vagy akár eltéphetjük most, és végrehajthatjuk a változtatásokat – javasolja.

– Nem – mondom neki határozottan. – Nem tehetjük. Nem értek egyet ezzel, de megbeszélhetjük, hogy miként költöztessünk ide, ha igazán akarod. Vannak szép házak ezen a környéken, amelyeket meg lehet nézni.

– És amíg meg nem találom a házam? – kérdezi tétován.

– Megszállhatsz egy szállodában – mondom neki határozottan. – A ma este kivétel.

– Oké – mondja higgadtan, de én már tudom. Elég jól ismerem Hensley-t. Nem fogja feladni ezt az ötletet, és ez feldühít. Felbosszant, mert ez még egy stresszes tényező számomra, és azért is, mert neki ez csak egy reakció. Jelenleg megbántott és magányos, így megpróbál elérni valamit, ami megnyugtatja és stabilizálja.

Határozottan, de érzékenyen kell lépnem körülötte.

– Ne keverd bele a lányokat ebbe – figyelmeztetem. – Nagyon mérges leszek, ha megpróbálod használni őket.

– Nem fogom – mondja gyorsan, és istenemre remélem, hogy az igazat mondja. Dühös leszek, ha azt hiszi, hogy felhasználhatja a lányokat, hogy újra összejöjjön velem, mert az csak szívfájdalmat okozna nekik.

Megdörzsölöm a halántékomat, mivel a fejfájás most kezdett lüktetni. Pokoli néhány nap telt el, és az egyetlen ember, akivel ebben a percben akarok lenni, nem lehet itt velem, mert lehet, hogy az útjainknak nem kellene összeolvadniuk.

 

18. fejezet

 

 

Gray

 

Fordította: Mandy

 

Középső ujjam ujjpercével halkan kopogok Ryker hotelszoba ajtaján. Legalább tízszer nézek jobbra és balra abban az öt másodpercben, míg kinyitja az ajtót, attól félve, hogy valaki meglátja, hogy itt ólálkodom. Még mindig nem múlt el a gyomoridegem azóta, hogy Zack és Kate megálltak Ryker kocsifelhajtóján tegnap reggel, és lehet, hogy megláttak minket. Fogalmam sincs, mert azóta nem beszéltem Rykerrel, csak néhány rövid üzenettel jelentkeztünk be egymásnál.

Kicsit elfoglaltnak tűnt, és csak sejtettem, hogy egy kicsit bolondok háza volt nála Ruby sérülése miatt.

És ez az őrületbe kerget, mert amikor valaki, akivel törődsz, nyomás alatt van, akkor képesnek kellene lenned ott lenni mellette. És az agyam tudja, hogy abba kéne hagynom a rinyálást emiatt, mert jelenleg egyszerűen nem tehetek mást. Ha sorrendbe kell állítanom a prioritásaimat, akkor per pillanat a karrierem és a hírnevem állnak az első helyen.

Kinyílik az ajtó, és a pillangók kirajzanak, mikor ránézek. Volt ideje, hogy levesse az öltönyét, és felvegyen egy edzőnadrágot, a haja még mindig nedves a meccs utáni zuhanyzástól. Istenem…az a mellkas. Azok a karok.

Hmmm. Azok a szemek. El tudnék veszni bennük.

Megrázom a fejem, gyorsan belépek, és becsukom az ajtót.

Fáradtnak tűnik. Nagyon, nagyon fáradtnak.

De annyira mégsem, hogy ne emelje fel a kezét azonnal a tarkómhoz, egyenest a szájához húzva engem. Ad egy perzselő csókot, ami belülről kifele villanyoz fel engem. Még soha nem volt ilyen fizikai reakcióm egy férfi felé ezelőtt, és pontosan tudom, hogy miért nem. Mert még soha nem volt igazi, meghitt kapcsolatom senkivel. Persze, szexben volt már részem, és az évek alatt, míg felnőtté váltam, nem is voltam félénk benne. Szeretem a szexet. Nagyszerű érzés. Az orgazmus lehet az egyik legjobb dolog, amit valaha létrehoztak az emberi testtel kapcsolatban. Ha nem lenne ilyen jó, már rég kihalt volna a fajunk.

De Rykerrel minden intenzívebb, és elég zseni vagyok ahhoz, hogy tudjam, ez abból származik, hogy igazi érzéseim vannak az irányába, és hogy olyan jó ember. Ez növeli a vonzódásomat, és minden porcikámat szuper érzékennyé teszi a legapróbb érintése is.

A csókja átalakul… sokkal erotikusabbá válik. Másik kezét a csípőmre teszi, és előrehúz, úgyhogy nekem nyomhatja a merevedését. Forr a vérem, amikor visszacsókolom.

Elhúzódik a számtól, de csak, hogy a nyakamra vándoroljon a szája, még mindig tartja a tarkómat az egyik kezével és a csípőmet a másikkal.

Csodálom az erejét és az elszántságát… Olyan, mint egy küldetésben lévő férfi. De aztán eszembe jut a kimerültség, amit láttam a szemében, és az aggodalmam a gondolataim előterébe nyomul. Picitmegbököm a meztelen vállát, hogy felhívjam magamra a figyelmét, és megkérdezem.

– Hogy vagy?

Felemeli a fejét, és rámnéz. A szeme sötét a vágytól, de nem lehet eltéveszteni a stressz pusztítását az arcán.

– Jól vagyok, miért?

Kezemet az arcához emelem.

– Húzós napjaid voltak Ruby sérülése miatt.

Csak egy rövid pillanatra ellágyul a tekintete, és azt hiszem, hogy hálásan rám fog mosolyogni, amiért így ráéreztem, de aztán a határozatlanság háborúját látom mélyen benne.

– Jól vagyok – mondja, és újra felém közelíti az arcát. Hátrahajolok, hogy elkerüljem a csókját.

– Gondterheltnek tűnsz. Akarsz róla beszélni?

– Dugni akarok – mondja határozottan, és magához ránt. Lenyúl, felhúzza a szoknyámat aderekamre, aztán felkap a karjaiba. A lábaim automatikusan átölelik őt, kezei pedig a fenekemet tartják.

– Már olyan rohadt régen volt, és meg akarlak dugni.

Oké, rendben… Ha muszáj.

Ryker újra megcsókol, és az ágy felé sétál, ahova mindenféle ceremónia nélkül egyszerűen ledob. Enyhén visszapattanok, de aztán a testével a matrachoz szegez, keze azonnal a lábam közé kerül. Ez új, ez a majdnem sürgető mód, amivel bánik velem, és ez még több aggodalomra ad okot. Nem, mintha bántana engem, hanem hogy saját magát bántja, és figyelemelterelésbe próbálja folytatni a gondjait.

Ez minden, amit akar tőlem? Vagy talán csak elveszi, mert azt hiszi, csak ennyit tudok most adni neki?

Oldalra húzza a bugyimat, és becsúsztatja az ujjait. A csípőm megemelkedik, még több kapcsolódásra vágyva. Arcát a nyakamba temeti, és életre kelt, forróvá, nedvessé és érzékennyé tesz.

Elakad a lélegzetem, mikor megemeli a csípőjét, elveszi a lábaim közül a kezét, hogy lehúzza a nadrágját, és a következő pillanatban már belém is nyomul. Olyan nedves vagyok, hogy be tudom fogadni, de azért egy kicsit fáj a gyors behatolása. Ezt azonnal enyhíti a második lökése, aztán teljes erőből keményen megdug. Az arcát visszanyomja a nyakamba, csípője gyorsan mozog, jól használja a testemet. Olyan jó érzés.

Felemelem a kezeimet, hogy beletúrjak a nedves hajába, a medencém minden lökés után megfeszül.

Felnyög, és beleharap abba az izmomba, amelyik nyakam aljától a vállamig húzódik, és még keményebben hatol belém. Az orgazmusom felgyullad, lángol és olyan gyorsan tör ki, hogy felkiáltok a kábult meglepetéstől, és az ujjaim önkéntelenül a haját húzgálják.

– Basszus, igen – nyögi, és még egyszer belémcsapódik, aztán elélvez. Szorosan tartom őt, míg mindkettőnk teste remeg a kielégüléstől. Tobzódom az orgazmusom eufóriájában, de minden egyes szívdobbanással, ahogy kezd elmúlni, az aggodalmam elkezd növekedni. Mert ez egy csodálatos – teljesen kibaszottul csodálatos – szex volt, volt benne szándék és igény. Soha nem fogom elhallgatni Ryker elől, de tudnom kell, mi volt a mozgatórugó mögötte.

Ryker az oldalára gurul, kicsúszik belőlem, mielőtt a hátára rogyna. Ez is más, mert ő normál esetben magával húz. Ő olyan ölelkezős… egy férfi, aki szereti az érintést és a simogatást jóval azután is, hogy elment. Oldalra fordítom a fejem, és látom, hogy csak a plafont bámulja. Nadrágja a csípőjén még kicsit letolva, kielégült farka még mindig nedves, és a bal csípőcsontján hever.

A szoknyám egy csomóban van a derekam körül, a bugyim oldalra tolva.

Ennyi volt a vetkőzésünk, és habár odavagyok a sietős, sürgető, alig-várom-hogy-benned-legyek szexért, ez valahogy nem stimmel.

Olyan szenvtelennek tűnik.

Felkönyökölök, így jobban látom őt.

– Mi a baj?

Zavartan rámnéz, próbál fókuszálni, majd az mondja.

– Semmi.

Megismétlem határozottabb hangon.

– Mondd el, mi a baj.

Ryker lenyúl, és felhúzza a nadrágját. Nem is néz a szemembe, úgy hazudik.

– Semmi. Jól vagyok.

– Rohadt szar a dumád – mondom neki, és arrébb gurulok, le az ágyról, majd lehúzom a szoknyámat. Elindulok az ajtó felé, és észreveszem, hogy a cipőmet le sem vettem.

– Hova mész? – kérdezi.

– Vissza a szobámba.

Nem tudom, hogy sikerül neki – gondolom a gyors kapusreflexek –, de egy szempillantás alatt utolér. Megragadja a könyökömet, és maga felé fordít.

– Várj egy kicsit. Mi a baj?

Szemöldökeit összeráncolja, az ajkai feszesek. Ironikusnak találom, hogy most ő aggódik értem.

– Mi a baj velem? – kérdezem nevetve. – Mi a baj veled? Láthatóan zavar téged valami, és te egyenest a szemembe hazudsz, amikor megkérlek, hogy oszd meg velem.

Ryker sóhajt egy nagyot, és elismerve bólint egyet.

– Sajnálom.

Odalépek hozzá, kezeimet a vállára teszem, és a szemébe nézek.

– Miattam? Miattunk?

– Nem – mondja gyorsan, és átöleli a derekamat. – Egyáltalán nem.

– Akkor mondd el – sürgetem őt.

Ekkor rámmosolyog, de csak a szemével.

– Jól van. De előbb vetkőzzünk le, és feküdjünk vissza az ágyba. Át akarlak ölelni.

Nem is vettem észre, hogy mennyire féltem Ryker látszólagos eltávolodás miatt, míg ki nem mondta ezeket a szavakat. A testem majdnem összeesik a megkönnyebbüléstől, amikor ezt a parancsot hallom, úgyhogy nem vitatkozom vele. Pillanatokon belül levetkőzünk, és bebújunk a takaró alá. Az oldalunkon fekszünk, szemben egymással. Egy pillanatig csak az ajkaimat bámulja, és azt gondolnám, hogy szándékában áll megcsókolni, de tudom, hogy a gondolatait szedi össze.

Végül beszélni kezd.

– Ez kemény hét volt.

– Lássuk, össze tudom-e foglalni – mondom, mert azt akarom, tudja, hogy gondolok rá. Hogy aggódom érte. – Ruby eltörte a karját, és te valószínűleg életed legnagyobb ijedtségét élted át. Láttad a lányodat szenvedni. Frank Lessier, a ColdFury vezetőségének szerepében szintén nem volt túl támogató veled szemben. Ki kellett hagynod egy meccset, és te szereted a hokit – nem annyira, mint a lányaidat, persze, de majdnem annyira. Végig kellett nézned, hogy egy másik kapus, akit sok rajongó és a vezetőség egy része is szeretne újra a pályán látni, csodálatosan játszott egy sérülésből visszatérve, így a te kezdő kapusi státuszod kérdéses. Ma este vesztettél, ami csak olaj a tűzre a Maxszel és veled kapcsolatos vitában. És végül… Végül én sem tudok teljesen itt lenni neked, még azt sem tudod, hogy oszd meg velem ezt a dolgot, mert a kapcsolatunk határvonalai elmosódtak.

Ryker tekintete egy pillanatra újra a számra tévedt, aztán újra felnéz rám olyan komolysággal a szemében, hogy tudom, még a közelébe sem jutottam annak, hogy kitaláljam, ami igazából zavarja őt.

– Hensley békülni akar, és próbálkozik, hogy működjön a házasságunk – mondja csendesen.

Az az érzés, mikor egy hullámvasúton ülsz, épp mielőtt lezuhannál az első nagy lejtőn… így érzi magát a gyomrom ebben a pillanatban. Olyan gyorsan és nehezen esik le, hogy megszédülök. A szívem fájdalmasan összeszorul, mert félek a következő szavaitól. A nyelvem kiszárad, a szájpadlásomra ragad, így még könyörögni sem tudok neki, hogy ne is fontolja meg.

Ez megmagyarázza a távolságtartását. Az elutasítást, hogy beszéljen velem. Ez biztosan nyomasztja a gondolatait.

Biztos, hogy fontolgatja.

Megköszörülöm a torkomat.

– Miért ez a pálfordulás?

Ryker szeme összeszűkül, és dühösen csillan.

– Mert Patric kidobta őt, és most teljesen egyedül van. Most vergődik, és vágyik a családja kényelme után, amit elhagyott.

Később utálni fogom magam emiatt, mert ez lehet a legbutább dolog, ami elhagyja a számat, de belevágok és megteszem.

– Talán meg kéne fontolnod. Ott vannak a lányok, akikre gondolnod kell.

Ha azt hittem, Ryker dühös volt pár másodperce, hát tévedtem. Ahogy a szemei villámokat szórnak rám…Hirtelen sürgős késztetést érzek, hogy elhúzódjak tőle.

– Megbolondultál, baszd meg? – kérdezi morgó éllel a hangjában. – Semmit nem jelent neked, ami köztünk van? Azt akarod, hogy mindezt dobjam el csak úgy, felejtselek el, és fogadjak vissza egy nőt, aki eljátszotta a bizalmamat, elhagyta a lányait, és most visszamászik? Azt mondod, hogy a lányokra kell gondolnom, hát, én egyfolytában a lányokra gondolok. És azt gondolom, hogy ők soha nem fogják tisztelni a házasság szentségét, ha azt látják, hogy az anyjuk és az apjuk egy szeretet nélküli házasságban él.

Nyelek egy nagyot, és csodálkozva pislogok rá.

– Ez nem semmi beszéd volt.

Ryker szorosan átölel a karjaival. Az arcunk olyan közel van egymáshoz, hogy majdnem kancsalítok, hogy tarthassam a szemkontaktust. A hangja kimért. Kurta. Véges.

– Én.Nem.Akarom.Hensley-t.

Visszatartom a levegőt, az idegeim reszketnek.

– Téged akarlak – lihegi, mielőtt megcsókol.

Belesóhajtok a szájába, mielőtt átdugom a nyelvem. Lassan csókolom őt, a karjaim szorosan be vannak hajlítva, csak a tenyereimet tudom a mellkasának nyomni, ahogy ölel engem.

Visszahúzódik, és rám néz.

– Rendben?

Mosolyogva bólintok.

– Én is akarlak téged.

– Jó– mondja, és hozzám hajol, újra megcsókol.

De újra eltolom őt, keményebben nyomom a tenyeremet a mellkasához. Kíváncsian néz rám.

– Tudod, hogy bármit elmondhatsz nekem, ugye?

– Igen, tudom.

– Sajnálom, hogy nem lehetek mindig ott neked fizikailag, de érzelmileg az idő száz százalékában a tiéd vagyok. Bárcsak ott lehettem volna veled, amikor Ruby megsérült.

– Ott voltál – mondja nekem, közelebb húzva a testéhez. Arcom a mellkasához ér, és szorosan odabújok. – Odajöttél, hogy megnézz, és ez sokat jelent.

Habozok, mert nem vagyok biztos benne, hogy tudni akarom-e a választ, de aztán úgy döntök, mégis tudni akarom, mivel kell szembesülnöm.

– Zack és Kate látott minket?

– Igen. Zack kérdőre vont emiatt.

– És mit mondtál neki?

– Megpróbáltam lerázni, de ő egy állhatatos faszfej. De nem fog mondani semmit, nem kell aggódnod.

És rájövök… hogy tényleg nem aggódom. Ha Ryker azt mondja, hogy megbízhatok Zackben, akkor megbízok.

Mert bízom Rykerben.