23.-24. Fejezet

 

23. fejezet

 

 

Ryker

 

Fordította: Suzy

 

Nem sok dolog volt az életemben, amire igazán vágytam, és valószínűleg egy kezemen meg tudom őket számolni. Úgy értem, olyan dolgok, amik boldoggá tesznek és elégedetté, lelki békét adnak és kívül-belül kielégítenek.

Egy: Ruby elfelejti a törött karja fájdalmát. Megrémült, amikor történt, és az borzasztó volt. Remélem, hogy az emlék gyorsan elhalványul a kislányomban, mert megöl, ahogy visszaemlékszem, amint ott sírt a sürgősségi ágyán.

Kettő: az első Stanley-kupám megnyerése. Annyira akartam, hogy esküszöm, éreztem az ízét. Fémes volt és csípős, pontosan amilyennek a valódi kupa ízét elképzeltem, amikor megcsókolom.

Három: szeretném, hogy mindkét lányom egészséges és boldog legyen az életében. Azt akarom, hogy magabiztossá, sikeressé nőjenek fel, és jó férfiak mellett találjanak szerelmet, akik olyan hercegnőkként imádják majd őket, amilyeneknek én ismerem őket, kívül és belül.

Négy: hogy Gray mostantól fogva minden reggel a konyhaasztalomnál üljön. A haja kócos, az egyik pólóm van rajta és egy feketekeretes szemüveg, miközben az újságot olvassa, amitől még inkább zseninek néz ki. Frissen dugottnak látszik, amiről tudom, hogy igaz és kész arra, hogy visszamásszon velem az ágyba, ha csak begörbített ujjal intek neki. Vagy talán csak mindketten ülünk a reggeli napfényben – ő egy pólóban, én csak egy pizsamaalsóban – és lábenyelegnénk az asztal alatt, miközben kávézás közben beszélgetünk.

Igen, azt átkozottul nagyon szeretném.

Mostanában csak erre gondolok, de a múlt este után, látva őt a kislányaimmal, már tudom, hogy ez tökéletes lehetne számunkra, ha meglenne a szabadságunk arra, hogy igazán belemélyedjünk ebbe a kapcsolatba egymással.

Zörög a papír, ahogy Gray lehajtja, hogy rám nézzen. A szemei szokatlanul nagyok és zöldek ma reggel, vagy mindig ilyenek voltak, és csak én látom őket más szűrőn keresztül? Ettől függetlenül, kíváncsian szegeződnek rám.

– Mire gondolsz? – kérdezi mosolyogva.

– Sok mindenre.

– Például mire?

– Hát – mondom egy gyors pillantást vetve az újságra. – Egy kicsit furcsának találom valakitől, aki olyan progresszív, mint te, hogy a híreket papíron olvassa, nem digitálisan.

– Nincs nálam az iPadem– mondja magyarázatként.

– Arra is gondolok, hogy most tökéletesen nézel ki. Úgy hiszem, a legtökéletesebben, ahogy valaha is láttalak.

Felhorkan, és felemeli az újságot, hogy eltakarja az arca alsó felét. Nem látom a mosolyát, de tudom, hogy ott van, mert kicsit hunyorít, ahogy olvas. – Szerintem, csak egy orgazmus alkonypírja látszik – mondja semmitmondóan.

– Néha nagyon elutasítod a romantikát – korholom, mielőtt belekortyolok a kávémba. – És mindig ezt csinálod… mindenféle bókot elutasítasz, amit próbálok adni neked.

Ez igaz. Ha azt mondom neki, hogy gyönyörűen néz ki, elutasítóan legyint egyet. Ha az eszének bókolok, elpirul. Még egy elismerő pillantásomtól is félénkké válik, mint egy iskoláslány.

Mikor nem válaszol, tovább piszkálom. – Miért van ez? Miért hoz zavarba, amikor elmondom, mennyire dögös vagy?

Gray lejjebb ereszti az újságot, és az orrát ráncolja felém. – Mert furcsa.

Az újság felemelkedik. Átnyúlok az asztalon, és megütögetem, amitől az egyik oldalról elhúzódik a keze, és feltárul előttem az egész arca. Most rám bámul. – Te vagy a legszebb nő, akit valaha ismertem.

Nem tehetek róla, de vigyorgok, amikor vörös foltokat látok az arcán.

– Neked van a legnagyszerűbb tested. Vetek rád egy pillantást, amikor meztelen vagy, és nem tehetek róla, de kőkemény leszek.

– Hagyd abba – zúgolódik, most már egészen a nyakáig elpirult.

Taktikát változtatok, de tudom, hogy ez ugyanúgy zavarba fogja hozni. – Te vagy a legcsodálatosabb nő. Példakép vagy minden olyan fiatal lány számára, aki túl akar lépni a nemi határokon.

– Oké – csattan rám, ahogy félbehajtja az újságot, és az asztalra csapja. – Elmondtad, amit akartál.

Kuncogva hátradőlök a székemben, és a lábát bökdösöm az enyémmel az asztal alatt. – Imádnivaló vagy, amikor zavarba jössz.

A szemeit forgatja. – A vörösöknek sosem áll jól a pirulás.

– Egyáltalán nem értek egyet. De komolyan… miért hoz zavarba ez a dolog?

Vállat von, és lesüti a tekintetét, az ujjaival a kávésbögréjén babrál.

– Gyerünk, Gray… áruld el. Mi ez a félénkség? Nem illik hozzád.

Frusztráltan megrúgja a lábamat, amolyan drámaian védekezőn keresztbe fonja a karjait a mellkasa előtt. – Ez csak… Nem vagyok hozzászokva az efféle figyelemhez, szóval nehéz elfogadni.

– Miféle figyelemhez? A bókoláshoz? – kérdezem őszinte kíváncsisággal. Mert nehéz elképzelnem, hogy egy olyan nőt, amilyen ő, a férfiak figyelmen kívül hagynak.

Gray nagyot sóhajt, és ingerülten néz rám. De attól még nem kertel, mert egy dolgot megtanultam róla… nem fogja vissza magát velem szemben. Valami oknál fogva könnyen elengedi magát velem, nem számít, hogy úgy tesz, mintha ez teher lenne számára. Eddig még sosem utasított vissza, bármit is kértem.

– Oké, szóval te vagy az első férfi, aki nem ijed meg tőlem – sóhajtja, és aztán úgy néz rám, mintha ez mindent megmagyarázna.

– Ezt nem értem.

A szemeit forgatja, amit én több mint imádnivalónak találok, és azt mondja:– Te vagy az első férfi, akit nem ijesztek meg. Az összes többi… ők nem tudták, hogy bánjanak velem. Azt hiszem, az őszinte bókok nem voltak benne a trükkös zsákjukban. Jobban aggódtak amiatt, hogy hogyan tudnak velem fenntartani egy beszélgetést anélkül, hogy hülyének tűnnének, vagy amikor rájöttek, hogy bejutottak a bugyimba, nem igazán volt szükség a szavakra.

Belül összerándulok ettől, mert egy, nem tetszik a gondolat, hogy rajtam kívül más bejut Gray bugyijába, és kettő, nyilvánvalóan soha senkivel nem létesített kapcsolatot, akivel valaha is együtt volt. Míg egyrészről örülök ennek, másrészről szomorú is vagyok miatta. Régóta magányos, talán észre sem veszi.

Felállok a székemről, megkerülöm az asztalt, és felé nyújtom a kezem. Készségesen elfogadja, és feláll, miközben magamhoz rántom. Ez egy természetes mozdulat számára, egyenesen az ölelésembe sétálni, és szorosan hozzámpréselődni. Lehajtom a fejem, és megpuszilom az állát. – Ez olyan dolog, amihez hozzá kell szoknod… a bókokhoz tőlem. Sosem lesz vége.

Mmm, nyögi a fülembe.

– Akarod tudni, hogy mihez kell majd hozzászoknod? – suttogom, miközben végigcsókolom a nyakát.

– Mihez? – Felemeli az ujjait, belegabalyítja a hajamba, és erősen megmarkolja.

– Az arcomhoz a lábaid között… hogy elélveztesselek a nyelvemmel. Most rögtön ezt fogom tenni, mielőtt el kell mennem a lányokért.

– A mocskos beszéded nagyon jó – mondja sóhajtva. – Ettől is elpirulok.

Elhúzom a számat a nyakától, és vigyorogva lenézek rá. – Tetszik a mocskos beszédem, hm?

Lelkesen bólogat. – Tényleg tetszik.

Kézen fogva húzom a házon keresztül a hálószoba felé. – Akkor menjünk, bébi. Alig várom, hogy megdugjalak a nyelvemmel.

Gray nevet, majd hirtelen megtorpan, és kihúzza magát a szorításomból. – Először le kell zuhanyoznom nagyon gyorsan.

A fejemet oldalra döntve kérdezem – Miért?

Teljesen céklavörössé válik az arca, és dadog. – Hát… um… mert már elég sok időt töltöttél odalent múlt éjjel és ma reggel és … én csak…

– Nem érdekel – mondom, ahogy a kezéért nyúlok.

Gray ellép tőlem, és kinyújtja a kezét, hogy távol tartson magától. – Csak adj nekem öt percet, oké…. felfrissülni.

– Rendben – mondom és megadóan felemelem a kezemet és a konyha felé fordulok. – Öt perc, de ha nem leszel meztelen az ágyamban, bemegyek érted a zuhany alá.

– Hová mész?

Kíváncsi nőszemély. Lássuk, elpirul-e még egyszer.

Felé fordulok, de háttal folytatom az utam a konyha felé. – Azt hiszem, van egy kis tejszínhab a konyhában.

A rózsaszín arcán vigyorral megfordul, kibaktat a hálószobámból, és egy pillanattal később meghallom a zuhany surrogását. Magamban fütyörészek, ahogy a tejszínhab után vadászok a hűtőben. Amikor megtalálom, kiveszem, berúgom az ajtót, aztán feldobom a flakont a levegőbe, ahol három fordulatot tesz, mielőtt ismét elkapom.

Gyakorlatilag visszatáncolok a hálószobába, arra a millió mocskos dologra gondolva, amit Grayjel akarok csinálni azzal, ami a kezemben van, amikor megszólal a csengő. Megdermedek, és azt fontolgatom, hogy nem veszek róla tudomást, de aztán újra megszólal… sürgetőbben, és tudom, hogy nem tehetem.

Legalább fel vagyok öltözve, nagyrészt, és bízom Istenben, hogy bárki is van az ajtó túloldalán, az nem pirul el a meztelen mellkastól. Az asztal szélére teszem a flakont, ahogy megkerülöm a kanapét, mert ez csak a kínosság egy szintje lenne, amit nem akarnék megmagyarázni, és akkor érek az ajtóhoz, amikor a csengő harmadszorra is megszólal.

Amikor kinyitom, döbbentem látom meg Hensleyt. Mindig telefonál, hogy megkérdezze, eljöhet-e megnézni a lányokat. Valójában én ragaszkodtam hozzá, hogy ezt tegye, hogy elkerülje pontosan ezt a helyzetet… Grayt a házamban.

Úgy mozdulok, hogy eltakarjam az ajtónyílást, és összefonom a karjaimat a mellkasom előtt, egyértelművé teszem, hogy nem engedem be. – A lányok nincsenek itt. Zacknél és Kate-nél maradtak éjszakára.

– Ó– mondja, de nem tűnik csalódottnak. – Hát, attól még beszélnünk kell.

– Most nem alkalmas – mondom neki, és a szemei kikerekednek a meglepetéstől, mert ezelőtt sosem tagadtam meg tőle a belépést. – Hívj fel később, és megbeszélhetünk valamit.

– De – mondja, és nekem fogalmam sincs mi más jönne még ki a száján, mert pontosan ugyanabban a pillanatban Gray kiált fel mögöttem.

– Már végeztem a zuhanyozással, szóval kész vagyok megtudni, újra el tudok-e pirulni attól a szájtól.

A hangja fokozatosan közeledik, így tudom, hogy kifelé jön a hálóból. A testem megfeszül, ahogy összerándulok, mert Hensley annyira összehúzza a szemeit, hogy alig látom a rám szegeződő íriszeit.

– Ki az? – kérdezi az összeszorított fogain át.

– Nem a te dolgod – mondom, miközben elkezdem becsukni az ajtót, de Hensley beszáguld mellettem a házamba. Hirtelen dühbe gurulok, mert képes volt bejönni a kívánságom ellenére, és rettentően rettegek amiatt, ami itt készül.

Magasról leszarom, hogy Hensley kiakadt, mert másik nővel vagyok. Szabadon azt tehetem, amit akarok. De lehet, hogy ez lesz az a katasztrofális esemény, amit próbálunk elkerülni.

Megfordulok, és látom, hogy Gray kisétál a szobámból, egy törölközővel a nedves teste körül, mosollyal az ajkán, ami lefagy, amikor meglátja Hensley-t. Hensley arca elvörösödik a haragtól, amikor felismeri Grayt, aztán felém fordul. – Tudtam. Tudtam, hogy van valami kettőtök között, amikor eljött meglátogatni Rubyt.

– Kurvára nem a te dolgod, Hensley– sziszegem.

– Minden bizonnyal az – fortyog, de mégsem veszi észre, milyen nevetséges, amikor azt mondja –, mert még házasok vagyunk.

Gray rögtön megfordul, és visszahúzódik a szobámba, becsapva az ajtót maga mögött. Elképzelem, hogy most visszabújik a ruháiba és az álmom, hogy még egyszer bepróbálkozom nála, mielőtt el kell mennem a lányokért, gyorsan szertefoszlik.

Hensley tényleg tesz egy lépést a hálószoba felé, mintha készülne – mire? Szembeszállni Grayjel?

A büdös picsába.

– Ó, nem, nem – morgom, ahogy megragadom a karjánál fogva, és visszahúzom a bejárati ajtó felé. – Most hivatalosan is elhasználtad az itteni szíveslátást.

– Engedj el – visítja, és mocorog, hogy kiszabaduljon. – Beszélni akarok azzal a családrombolóval…

– A kurva életbe, Hensley– mondom, ahogy elengedem, hogy frusztráltan égbe emeljem a karjaimat. – Nincs semmilyen család, amit szétrombol. Te és én végeztünk. Réges-régen végeztünk. Nem a te dolgod, hogy kivel találkozom, és csupán a lányaink jóléte az egyetlen dolog, amiről valaha is beszélned kell velem. Most húzz a picsába.

Könnyel telnek meg a szemei. Nagy, kövér krokodilkönnyekkel. Az ajkai remegnek, ahogy az egyik lepereg az arcán. – De..de…éveket fektettünk egymásba. Van két lányunk, akik megérdemlik, hogy együtt legyenek a szüleik.

Veszek egy nagy levegőt, és Hensley felé lépek. Minden erőmre szükségem van, hogy nyugodtan beszéljek vele. – Semmink sincs, Hensley. És a lányaink nem két olyan embert érdemelnek, akiknek közösen nincs semmijük. Nem azt érdemlik, hogy hazugságokon alapuló házban nőjenek fel. Fogd fel. Végeztünk.

A könnyei nyomban felszáradnak, és rögtön meglátom a hibámat. Összehúzza a szemeit, és a hangja csöpög a méregtől. – Fogadok, hogy a sajtó imádná, ha ezt megneszelné. A sztárkapus és az ügyvezető igazgató egymással kefél. Nem beszélve a helytelenségről. Szép napjuk lenne ettől.

És itt követte el a hibáját.

Megfenyegette Grayt.

Olyan gyorsan térek vissza hozzá, hogy fel se fogja, mi történik. Megfogom a könyökét, az ajtóhoz húzom, és kitolom rajta. Kilépek, és becsukom magam mögött, így Gray ezt nem hallja meg. Egyáltalán nem akarom, hogy megtudja, mekkora pöcs tudok lenni.

Hensley felé hajolva mormogom neki. – Ha csak egy szót is megsúgsz erről bárkinek is, soha többé nem fogod látni a lányaidat. Minden pénzt és erőforrást fel fogok használni, hogy örökké távol tartsam őket tőled. És bolond lennél, ha egyetlen szavamban is kételkednél. Meg fogom tenni, Hensley, ha bármit is csinálsz, ami tönkreteszi ezt nekem vagy Graynek.

Hensleyhátratántorodik, az arca elsápad. – Nem tennéd. Nem tudnál távoltartani tőlük.

– Fogalmad sincs, milyen intézkedéseket fogok tenni, hogy megvédjem azokat, akikkel törődök– mondom neki egyszerűen.

Bámulóháborúba bocsátkozik velem, de másodperceken belül lesüti a tekintetét. Egy szó nélkül sarkon fordul, és lemegy a veranda lépcsőin. Nézem, amíg be nem ül a kocsijába, és el nem hajt.

Sóhajtva megyek vissza a házba, és ott találom Grayt teljesen felöltözve, a feneke a kanapé szélén. Aggódónak tűnik… értem, magáért, értünk? Mindezekért?

Feláll, ahogy felé megyek, és egy bátorító mosolyt vetek rá. – Semmi baj. Nem fog mondani semmit.

– Biztos vagy benne? – kérdezi, a szemeit az ajtóra szegezi, mintha arra számítana, hogy Hensley visszatér.

– Biztos vagyok – mondom, miközben kinyúlok, és magamhoz húzom. Átölelem, csak tartom őt szorosan, ahogy érzem a szíve heves dobogását.

Néhány pillanat múlva Gray elhúzódik tőlem. A tekintete nem kevésbé komoly… aggódó. – Családromboló vagyok?

Meglepődve rándulok meg a kérdéstől… a hangjában lévő kíntól. – Mi? Nem, persze, hogy nem.

– De azt mondta…

– Gray – mondom kissé ugatva a szavakat. Megfogom a vállait. – Nincs olyan család Hensley-vel, amit szétrombolnál. Mentálisan és fizikailag is kiléptem abból a házasságból egy évvel ezelőtt. Egész idő alatt rád vártam. Csak annyi történt ma, hogyHensley megpróbálja tönkretenni azt, amit te és én építünk, és bassza meg, ha hagyom neki, hogy megtegye.

– De…

Megcsókolom.

Keményen, hogy elhallgattassam a kételyeit.

Az ajkaimat elhúzva azt mondom neki:– Beléd szerettem, Gray, és tudom, hogy most nehéz a helyzet, de érzem… a zsigereim mélyén. Te nem? Hogy milyen jó ez köztünk?

Megkönnyebbülök, mikor azt suttogja:– Igen. Érzem.

– Akkor kapja be Hensley és a világ többi része. Előre haladunk, oké?

– Oké. – A szavai puha suttogások, ahogy rám néz. Aztán a valaha volt legédesebb szavakat kapom tőle. – És én is szeretlek.

 

24. fejezet

 

 

Gray

 

Fordította: Suzy

 

Három nap telt el azóta, hogy utoljára láttam Rykert, és teljesen pocsékul vagyok. És a saját hibámból. Szándékosan tartom magam távol tőle, mert bármelyik pillanatban becsapódhat az a közmondásos bomba. Arra várok, hogy Frank berobogjon az irodámba, az arcomba lobogtatva egy újságot rémes főcímmel, ami valami ilyesmi, hogy A COLD FURY FŐNÖK A JÁTÉKOSÁVAL DÖNGET.

Beleborzongok a gondolatba.

Hensley péntek reggel buktatott le minket Rykerrel. Utána vasárnapig Rykerrel voltak a lányok, és nem volt mód arra, hogy találkozhassunk egymással. Részben megkönnyebbültem, hogy nem kell eltaszítanom magamtól, mert nem akarom megbántani.

Emellett nem igazán vagyok biztos abban, hogy el akarom taszítani.

Én csak… rettentően aggódok.

Összezavarodtam.

Félek.

Vasárnap a ColdFury elindult egy meccsre Nashville-be. Úgy döntöttem, itthon maradok, azt mondtam apámnak, Franknek és Rykernek, hogy az utolsó pillanatban még dolgoznom kell a héten véglegesítendő kereskedelmi ügyleteken. Az apám és Frank bevette a hazugságomat – benyelték az egészet.

Azt hiszem, Ryker szkeptikus volt, amikor szombat este elmondtam neki a telefonban. Amikor kerek perec megkérdezte, hogy kerülöm-e őt, igazat kellett adnom neki.

– Csak néhány napra van szükségem – mondtam neki óvatosan. – Azt szeretném, hogy meghúzódjunk és megbizonyosodjunk arról, hogy Hensley nem tesz semmit.

Belesóhajtott a telefonba, de én ismerem ezt a férfit, akinek csak három napja mondtam azt, hogy szeretem. Nem tagadna meg tőlem semmit, ami megnyugvást adna nekem. Lehet, hogy noszogat, de ha valamire szükségem lenne, nem tagadná meg.

Mielőtt letettük, még egy igazságot mondtam neki. – Szeretlek.

Hallottam a mosolyt a hangjában, amikor azt mondta:– Én is szeretlek.

Egy apró kopogás az ajtómon, és a titkárnőm dugja be a fejét. – Bocsánat, hogy megzavarom, de Ryker Evans felesége, Hensley van itt, hogy magával találkozzon. Azt mondta, sürgős.

Rögtön kalapálni kezd a szívem, ahogy arra gondolok, valami történt a lányokkal. A csapatrepülőnek majdnem egy órája le kellett szállni, így tudom, hogy Rykernek vissza kellett érnie Raleigh-be.

Talán nem tud kapcsolatba lépni vele, és úgy döntött, hogy inkább idejön.

Felpattanok az asztalomtól, és elsuhanok a titkárnőm mellett, látva, hogy Hensley ott álldogál idegesen. Az egyik kezemmel intek neki, hogy jöjjön az irodámba.

– Mi a baj? – kérdezem aggódva, amint az irodám ajtaja bezáródik, és az íróasztalom mögötti székem felé megyek. Intek Hensley-nek, hogy foglaljon helyet az egyik vendégszékben és, ő kimérten leült a szélére, a táskáját az ölében egyensúlyozva.

– Reméltem, hogy beszélhetünk – mondja nyíltan.

– Várjunk egy percet – mondom zavartan. – A lányok jól vannak?

– Persze, hogy jól vannak – mondja szintén zavartan. – Miért ne lennének?

Megrázom a fejem, és próbálom eloszlatni a zavartságot. Igazán ki vagyok bukva azon, hogy Ryker felesége most itt ül az irodámban.

– Sajnálom – mondom udvarias mosollyal. – Csak azt gondoltam, hogy történt valami az egyik lánnyal. Azt hiszem, nem értem, egyébként miért jönne hozzám.

Hensley ajkai kicsit kiegyenesednek, és miközben próbál nyugodt maradni, a hangja keserű. – Nem gondolja, hogy okom van idejönni, és beszélni azzal a nővel, aki a házasságom rendbetételének útjában áll.

– Hensley…

– Négy évvel ezelőtt Ryker elvesztette az apját. Szívrohamban. Tudja, ki volt ott mellette? Én. Hozzám fordult a bánatában, és én ott voltam neki. Segítettem neki gyászolni, és túllépni.

– Én nem tudom…

– Ryker és én egy masszív játszóházat építettünk a kertünkben Boston mellett – folytatja, egyenesen átgázol rajtam. – Ez a projekt majdnem egy hónapig tartott, hétvégéken és kora esti munkákkal, de együtt megépítettük azt a csodaszép, életnagyságú babaházat a lányoknak, hogy játszhassanak. És Rykerrel együtt ott ültünk velük, és teáztunk. Hagyta, hogy Violet kifesse a körmét, és Ruby rávette, hogy tiarát viseljen, és hát… bárcsak látta volna, mennyi szerelem volt az arcán, amikor keresztülnézett az apró asztal felett, és rám vigyorgott.

Szökőárként csap le rám a hányinger, ahogy hallgatom. Nem áll meg levegőt venni, csak hagyja, hogy minden kijöjjön belőle.

– És csodálatos volt, amikor terhes voltam. Királynőként bánt velem. És a szülések alatt… az az izgatottság és szerelem az arcán, amikor a lányok megszülettek. Bemászott a kórházi ágyba, és mellém feküdt, miközben az egyik kislányunkat fogtuk.

Könnyek szöknek a szemembe, miközben hallgatom az összes módját annak, ahogy Ryker szerelmes volt a feleségébe. Az összes módját annak, ahogy gondoskodott róla. Otthont épített vele. Támaszkodott rá. Gyerekeket vállalt vele.

Hensley ezt nem csak kitalálja. Minden történet igaz, és Hensley minden egyes kimondott szavával érzem, ahogy Ryker eltávolodik tőlem.

Végezetül belenyúl a táskájába, és kivesz egy köteg fotót. Feláll, és elkezdi egyenként kitenni elém a képeket, hogy lássam.

Ryker és Hensley esküvője… gyengéden eteti a tortával a nőt.

Ryker a hátán viszi Hensley-t a hóban.

Hensley egy babát fog, miközben mellette ülve Ryker vigyorogva szelfit készít.

Ryker nagyon vigyorog minden egyes fotón.

Annyira kurvára boldog a családjával.

– Elég – krákogok, aztán az asztalomon lévő vizesflakonért nyúlok.

Belekortyolok, miközben Hensley összeszedi a képeket és visszaül. Valódi együttérzéssel néz rám. és azt mondja:– Értem, hogy törődik Rykerrel. Ő egyike azoknak a férfiaknak, akik magukkal ragadják az embert. De én még mindig szeretem. És mélyen belül hiszem, hogy még ő is szeret engem. Most nem tudom, hogy működni fog-e vagy sem, de azt hiszem, neki és nekem legalább meg kellene próbálni újjáépíteni az otthonunkat, ha tudjuk. Azt hiszem, tartozunk annyival Rubynak és Violetnek, hogy megpróbáljuk.

– És ezt nem tudja megtenni, míg én a képben vagyok? – suttogom.

– Nem. Nem tudom megtenni, amíg a figyelme magára irányul.

Nem fogok hazudni. Le vagyok nyűgözve Hensley könyörgésétől. Remek érveket hoz fel amellett, hogy visszalépjek a francba. De nem felejtem el Ryker arcát, amikor azt mondta, szeret. Az igazi volt. Alig néhány napja volt.

De mi van a lányokkal?

Én vagyok a legjobb számukra? Vagy megérdemlik, hogy legyen egy esélyük arra, hogy újra egyesüljön a családjuk?

És a legnagyobb kérdés mind közül…. mit akar Ryker?

Azt mondja, engem akar. Azt mondta, a házasságának vége. Befejeződött. Nincs tovább.

De így van? Azokkal az emlékekkel és a fotókkal elfelejtheti-e bárki egyetlen kibaszott pillanatra is, hogy nagyon boldog volt Hensley-vel?

Már azon vagyok, hogy azt mondom Hensley-nek, hogy hajrá. Hogy elengedem. Aztán arrébb mászok, magányos leszek és depressziós, így ő megkísérelheti helyrehozni a házasságát. De aztán hibázik.

Még mindig együttérző kifejezés van az arcán, de rossz szavakat ejt ki a száján. – És MissBrannon… nem kell mondanom, mennyire nem helyénvaló a kapcsolata Rykerrel. Katasztrofális lenne, ha nyilvánosságra kerülne.

A szemem meglepetten megvillan.

Nem tette meg.

Nem tette, ugye?

Ő. Épp. Megfenyegetett. Engem.

Milyen hülye. Már elkapott. Bevallom… a szívem húrjain játszott, és jól csinálta.

De senki – és ismétlem, senki – sem játszik a lányos tökeimmel. Az nem lesz jó.

Felállok az asztalomtól, és a legédesebb, legmegértőbb pillantásommal nézek Hensley-re, ami csak van a tarsolyomban. És tudom, hogy jól jön ki, mert mosollyal reagál rá.

– Hensley… nagyon erős érveket hozott fel. Azt hiszem, igazán kezdem látni, mi forog itt kockán.

Nagyobbat mosolyog rám.

– Szeretném, ha adna nekem néhány napot. Némi időre van szükségem, hogy elfogadjam, így helyre tudjam hozni a dolgot.

Szinte csillognak a fogai, ahogy egy győztes mosolyt villant rám. – Ó, MissBrannon… nem is tudja, mennyire értékelem ezt.

Összecsapom a tenyereimet magam előtt, és kedvesen bólintok. – Köszönöm, hogy eljött, de igazából van egy másik találkozóm, amire fel kell készülnöm.

Megérti az elbocsátásomat, de megkapta, amit akar. – Hm… oké. Pár napig meghúzódom, meghagyom magának az esélyt, hogy megoldja a dolgokat. Hogy elbúcsúzzon, és ilyenek.

Ja, ez nem fog megtörténni, hölgyem.

Bólintok, és megint rámosolygok. – Sok szerencsét, Hensley.

Várok, amíg elmegy, és az ajtó bezáródik, mielőtt belerogyok a székembe. Olyan nagy levegőt fújok ki a csalódottság miatt, hogy a nehéz frufrum kissé megemelkedik, mielőtt visszalebeg.

Ez most komolyan megtörtént?

Szinte beleborzongok a gondolatra, hogy ilyen közel voltam – elképzelek egy mentális képet arról, ahogy a mutató- és a hüvelykujjam csupán egy milliméter távolságra van –, hogy engedjek annak a nőnek. Annyira átkozottul rosszul éreztem magam miatta, hogy majdnem átadtam neki Rykert. Ha nem követte volna el azt a hibát, hogy egy kis fenyegetést tesz a végére, elkapott volna.

De az egyetlen dolog, amit megtanultam az üzleti életben az, hogy ne ess túlzásba a közvetlen értékesítésben. Nagyon rámenős lett a végére, ami azt jelenti, hogy nem bízik a termékében. Próbált eladni egy rakás édes családi emléket, és ha azok valóban olyan értékesek, mint amilyennek hangoztatta őket, soha nem kellett volna a végére a leleplezéssel való fenyegetés.

Az az jelentette, hogy ténylegesen egy rakás hazugságot adott el nekem.

Ne érts félre. Nyilvánvalóan volt néhány csodálatos korszaka Rykerrel. Nem kétlem, hogy igaz szerelem volt. De a szavahihetősége eltűnt, amikor megpróbált kényszeríteni, és én brutális tisztasággal döbbentem rá arra, hogy bíznom kell Ryker irántam való érzelmeiben. És ne feledjük… Hensley volt, aki megcsalta Rykert. Ő okozta annak a házasságnak a tönkremenetelét.

Így ezt fogom tenni.

Bízni fogok abban, hogy Ryker szeret engem. Bízni fogok magamban, hogy én szeretem őt. Bízni fogok benne, amikor azt mondja, ne aggódjak Hensley miatt és észrevételem szerint, kétlem, hogy meglennének a lányos tökei ahhoz, hogy feldühítse Rykert azzal, hogy kiad minket.

Veszek egy újabb nagy levegőt. Minden rendben lesz.

Előveszem a telefonomat és gyorsan küldök egy üzenetet Rykernek. Van esély arra, hogy nálam vacsorázzunk? 6-kor? Beszélnünk kell.

Zack és Kate tud majd vigyázni a lányokra, és Ryker tudja, hogy nem kérném, ha nem lenne fontos. És ez fontos. El kell neki mondanom Hensley látogatását, és hogy majdnem bedőltem neki. Bár azt is tudatnom kell vele, hogy gyorsan észbe kaptam, és hogy vele akarok előre haladni. Tudom, azt hiszi, hogy kétségem van ezzel az egésszel kapcsolatban, mert az elmúlt pár napban kerültem őt, szóval ideje, hogy eloszlassam a kételyeimet.

Ryker küld nekem egy válaszüzenetet. Persze. Kate majd vigyáz a lányokra. Minden oké?

Mosolygok, ahogy beírom a válaszomat. Minden tökéletes. Alig várom, hogy lássalak.

Kihúzom a fiókomat, beteszem a telefonomat, így nem esek kísértésbe, hogy oda-vissza üzengessek vele. Valóban van olyan fontos dolgom, amit be kell ma fejeznem. Nevezetesen a találkozóm Claude Amedee-vel, ami egy óra múlva lesz. Késő délelőttre tűztük ki, le akarunk csapni rá, amint a csapat visszaért Raleigh-be. Frank is ott lesz majd velem a találkozón, mert Claude és a felém mutatott ellenszenve egy kicsit megijesztett.

Tegyük hozzá, hogy Alex és Ryker is figyelmeztetett ezzel a fickóval kapcsolatban, és én robbanást várok tőle, amikor felmentem őt. Bár nem hiszem, hogy olyan hülye lesz, hogy fizikailag bántson, de Frank jelenléte valahogy mégis megnyugtat. Mégis utálom az ilyenfajta konfrontációt. Ez idő- és energiarabló, így csak remélni tudom, hogy a kivásárlásom elég lesz, hogy lecsillapítsa a dühét.