7.-8. Fejezet

 

7. fejezet

 

 

Ryker

 

Fordította: Tony

 

Nem sokkal éjjel egy előtt sétálunk vissza a hotelbe, és nekem jó a hangulatom. Meccs után Zack és én Alex Grossmann-nel és GarrettSamuelsonnal, a csapat két legjobb játékosával elmentünk egy késői vacsorára és ittunk néhány italt.

Ettünk egy keveset, és sokat ittunk, megünnepeltük a Breakers elleni shutouttal[1] elért győzelmet.

Személy szerint én a Gray Brannonnel való randimat ünnepeltem meg.

És ez tényleg randi volt, nem számít, mennyit rágtam a számat neki, hogy „ez csak egy kávé”. Ha „csak egy kávé” lett volna, nem lenne ennyire beijedve tőle.

Ahogy keresztülvágunk a lobbin, rekedt üvöltést hallunk a hotel bárja felől, és látom, hogy jónéhány csapattársunk ott nevetgél.

– Gyerünk – mondom, és elindulok arrafelé. – Igyunk még egy sört az útra.

– Úgy érted, hogy a rövid liftezésre a szobánkig? – javít ki Alex.

– Tök mindegy – motyogom. – Ma éjszaka ünneplünk.

A csapattársak hátbaveregetése és pacsii közepette jutunk el a bárpultig. Sört rendelek magamnak, Zacknek, Alexnek és Garrettnek, és mivel túlságosan ünneplő hangulatban vagyok a közelgő randim miatt, az egész csapatot meghívom egy körre. Söröket csapolnak és osztogatnak, részeg férfiak emelik a korsóikat éljenzésre a győzelem örömére, és szanaszét lötyögtetik a habos nedűt. A csapattársak egymás után jönnek oda megköszönni a sört és a shutoutot. Kapok barackot, seggrecsapásokat, és a felszerelés-felelősünk, Raul Mendleson, aki egy vén szivar, még azt is eljátszotta, hogy hálából megdugja a lábamat – nem viccelek.

Jó dolog a részeg haverokkal lógni, de ahogy lenni szokott, néhány ember nem bírja olyan jól a részegséget, mint mások.

És főképpen magamról beszélek.

Akkor kezdődik, amikor Claude Amedee odajön hozzám, átkarolja a vállamat, és gyengéden megszorítja. Mint az egyik legfiatalabb védőnk, jól megtermett fickó, és a szó szoros értelmében szinte szemtől szemben állunk, bár szerintem én pár centivel magasabb vagyok.

– Ember… gyilkos voltál ma este – mondja Claude, miközben boldogan bámul rám. A szemei csillognak, a szavai pedig összefolynak, de ez nem tart vissza attól, hogy az övéhez koccintsam a poharam, ami még több ivásra bátorítja. – Addig kell ünnepelnünk, amíg lehet, mert ez a csapat szarrá fog hullani.

Habár olyan részeg, hogy elmosódottan beszél, és talán nem kellene komolyan venni, a csökkent gátlásai miatt látszik rajta, hogy valami mélyen gyökerező sértődöttség van benne.

– Hogy érted? – kérdezem, és a bosszúságom felszökik.

Tudom, hogy mi a faszra gondol, de azt akarom, hogy kimondja.

– Ne törődj vele – mondja egy boldog, részeg vigyorral, és újra megszorítja a vállamat. – Csak meg akartam köszönni a sört. Te vagy az emberem, Tégla.

Biccentek felé, ő pedig elfordul tőlem, és a fél méterre lévő pulthoz tántorog, ahol elkezd beszélgetni Sam Larsonnal és Mikkel Erattal, két másik fiatalabb védővel. Megrázom a fejem, és visszafordulok Zackhez, Alexhez és Garretthez, bekapcsolódva a beszélgetésükben, ami furcsa módon a kajakozásról szól.

Egyre több játékos kezd kiszállingózni a bárból, és ahogy közeledünk a hajnali kettőhöz, a pultos végre bejelenti, hogy záróra van. Zack és Garrett elindul lefeküdni, de Alex velem marad, még egy utolsó sört elkortyolunk lazán a bárpultnak dőlve. A játékosok közül csak Claude, Sam és Mikkel maradt, és hirtelen túl csöndesnek tűnik a hely a húsz hatalmas egyszerre beszélgető hokijátékos morajlása nélkül.

– … és szeretném letörölni azt a fennhéjázó kifejezést az arcáról – gúnyolódik Claude, és egy nagyot húz a söréből.

A bőröm megfeszül, és Alexre pillantok. Ő csak undorodó arckifejezéssel megrázza a fejét, és a pultra könyököl. A tekintete egyértelmű a számomra… hagyd a fenébe, ez csak egy részeg seggfej.

Egyik oldalról a másikra gördítem a fejem, próbálom kilazítani a hirtelen jött feszültséget a vállaimból.

– Azt hiszi, hogy jobb nálunk a diplomái miatt – mondja Mikkel nehéz svéd akcentussal, ami furcsa módon érthetőbb, amikor részeg.

Claude hevesen bólogat, és majdnem elesik a mozdulattól. – Pontosan, haver – mondja, miközben drámaian Mikkelre mutat. – Ezért akarom leütni azt a kifejezést az arcáról. Lefogadom, hogy nem tűnne olyan nagyképűnek, ha ledugnám a farkamat a torkán.

Ökölbe szorul a kezem, és teljes magasságomban kihúzom magam. Mikkel és Sam is nagyon nevet, ez pedig felbátorítja Claude-ot.

– Lehet, hogy szart se tud a hokiról, de a fenébe is… nagyon jó segge van – kuncog Claude, és megkapaszkodik a pultban.

A tarkóm bizsereg, a hajam égnek áll, az arcom pedig felforrósodik. Azt hiszem, Alex mond valamit, de nem igazán jut el hozzám.

Nem jut el hozzám, mert a tekintetemet Claude-éba fúrom, és látok valami sötét és csúnya csillogást benne. A hangja nem tűnik elmosódottnak, és gyakorlatilag fenyegetően vicsorog. – Fognám azt a szép kis seggét, és keményen megdugnám. Megtanulná a ribanc, hogy hol a helye.

Soha nem ismert düh kerít hatalmába. A látómezőm szélén elhalványul a látásom, és minden hang elnémul, kivéve Claude sötét nevetésének undorító zaját. Ellököm magam a pulttól, minden szuper lassított felvételnek tűnik. Még Claude gonosz nevetése is lassan és torzítva jön ki a száján, mintha sáron szűrődne át.

Csak egy hosszú lépés, és ott vagyok előtte. Meglát… a szemeiben egy pillanatra zavarodottság, majd félelem tükröződik, ahogy leeresztem a vállam és belecsapódok.

Aztán minden felgyorsul.

A Téglafal hírnevemnek megfelelően leteperem, át a mögötte levő bárszékeken, le a keményfa padlóra. Az egyik szék feldől, és halántékon talál. Érzem, hogy meleg vércseppek csorognak le az államon, ami csiklandoz. Ez csak fokozza a vérszomjamat.

Claude fájdalmasan felnyög, ahogy a tüdejéből kiszorul a levegő az becsapódás erejétől és a rá nehezedő súlyomtól. De ez még nem elég fájdalom.

Beviszem egy, két, három gyors ütést – jobb kézzel a bal arccsontjára – és gonosz rosszindulattal felnevetek, amikor a harmadik ütéstől felhasad a bőre. Újabb ütésre emelem a kezem, várva, hogy még több vér folyjon, de egy kemény kar fonódik a torkom köré, és elrángat onnan.

Hirtelen megint hallom a zajokat magam körül, leginkább azt, hogy Alex a fülembe morog: – Le kell nyugodnom a picsába!

Mikkel felsegíti Claude-ot a padlóról, közben Sam elvesz egy rongyot a pultostól, és a vágásra szorítja az arcán. Claude rám néz. – Mi a fasz van, Evans?

Felemelem a kezem, és remegő ujjal rámutatok. Remeg, mert még mindig tombol bennem a düh, és nem tudott kitörni, és csak Alex nyakamra kulcsolódó karja tart vissza.

– Nem beszélhetsz így róla – mondom torokhangon. Kimért a hangom… tele a megtorlás ígéretével. Nem kell kimondanom a nevét. Mind tudjuk, hogy ki a beszélgetés tárgya.

– Mi közöd hozzá? – mosolyog gúnyosan, előrehajol, de tudom, hogy csak azért érzi bátornak magát, mert Alex visszafog engem.

– Ő a főnökünk, te seggfej. Ő írja alá a fizetési csekkedet. Szerinted elfogadható, amit mondtál?

– Csak szórakoztam – motyogja, mint egy sértődött gyerek. – Jézusom… ne akadj ki ennyire!

És ettől megint kiakadok. Olyan gyorsan húzom ki magam Alex markából, hogy nem tud reagálni. Kitörök a szorításból, Claude-ra vetem magam, megragadom a torkát. Ahogy magam felé rántom, rémülten nyikkan egyet.

Amikor már majdnem összeér az orrunk, csak ennyit morgok neki: – Ha még egyszer így beszélsz róla, jobb, ha reméled, hogy van egy mentőautó a közelben, mert szükséged lesz rá.

Csak bámul rám, és próbál úgy tenni, mintha nem lenne megfélemlítve. De érzem a tenyerem alatt, ahogyan idegesen nyel egyet. Nem várom, hogy válaszoljon, hogy megértett. Nem is erőltetem, mert tudom, hogy nem fogja megtenni. Lehet, hogy épp most kaptam el a seggét, de ezt nem jelenti azt, hogy bármennyire is gyáva lenne. Ismerem a hozzá hasonló fiatal faszokat, és azt hiszik, ők mindent tudnak. Tedd hozzá a hírnevet és szerencsét, mert ő egy profi hokijátékos, és ettől legyőzhetetlennek érzi magát. Látom a szemében… még ebben a pillanatban is. Az gondolja, hogy jobb, mint Gray. Azt hiszi, annyira értékes a csapat számára, hogy a nő fog neki engedelmeskedni, és nem fordítva.

Látom a szemében, hogy a későbbiekben bajba fog kerülni.

Egy kéz érinti meg a vállamat. – Menjünk! – mondja Alex nyugodtan.

Elengedem Claude-ot, és elfordulok tőle. Hátat fordítok neki, és szinte remélem, hogy hátulról rám ugrik. Még mindig van bennem néhány seggberúgás, de nem tesz semmit.

Alex és én csendben elindulunk a lobbi felé, onnan pedig a liftekhez. Követ a szobámhoz, és be is lép mögöttem.

– Azt a vágást le kell ragasztani – mondja, miközben és ledobom a szobakulcsot az éjjeliszekrényre.

Odanyúlok, és vértől nedvesen húzom vissza a kezem. Nem válaszolok Alexnek, csak besétálok a fürdőszobába, és egy törülközőt nyomok a halántékomra. Bele se nézek a tükörbe.

Amikor kilépek, Alexet komoly képpel az ágyamon ülve találom. Úgy veszem észre, abban a pár percben, amíg a bárból felértünk a szobámba, jelentősen lenyugodtam. Tudom, hogy túlreagáltam, és valószínűleg nem tettem volna meg, ha nem vagyok ittas.

– Kösz, hogy lerángattál róla – motyogom, miközben a minibárhoz sétálok. Benyúlok, kiveszek egy Perriert, és amíg kinyitom, a vállamra csapom a törülközőt.

Alex tekintete az arcomon levő vágásra esik. – Megint vérzik. Valószínűleg kéne rá egy ragtapasz.

Vállat vonok, és megint rányomom a törülközőt. – Ha nem áll el, majd szólok Terrynek.

A vezetőedzőnk. Semmi perc alatt össze tud foltozni, és nem kérdez semmit.

– El akarod mondani, hogy mi volt ez az egész odalent? – kérdezi Alex halkan.

Habár nem állok olyan közel hozzá, mint Zackhez, de ő és Garrett jó barátaimmá váltak az utóbbi hónapokban. És Alex a csapatkapitányunk is, tehát tudom, hogy ez őt is érinti. Ez az első év, hogy rajt a mezén a C betű, de kiérdemelte, és ez volt a logikus döntés, miután Luca Bressard, a régi kapitányunk visszavonult.

– Elvesztettem a fejem. Hagytam, hogy az a szarházi elkapjon – válaszolom óvatosan, miközben a sarokban levő fotelhez sántikálok, és belesüppedek.

– Túlreagáltad – jegyzi meg Alex. – A játékosok állandóan hülyeségeket beszélnek az igazgatókról és az edzőkről.

Az orromon keresztül mélyen beszívom a levegőt, és lassan kifújom a számon. Elhúzom a törülközőt, óvatosan megérintem a vágást. Csak egy kis vér jelenik meg, úgyhogy újra rányomom. – Egyetértek, hogy ki kell adnunk a csalódottságunkat a vezetőséggel kapcsolatban, de Jézusom, Alex… hallottad őt. Erőszakról beszélt.

– Nem mondta ki azokat a szavakat – mondja Alex kemény éllel a hangjában.

– De úgy értette – morgom.

– Ezt nem tudhatod. Amit mondott, durva volt, és túlzásba esett, de részeg volt. Mint kapitányra, rám kellett volna hagynod a dolgot, vagy szólni Pretore edzőnek.

– Persze, ahogy gondolod – dörmögöm. Tudom, hogy igaza van, de a pokolba is… kibaszott fantasztikus érzés volt a szart is kiverni belőle.

– Ha Claude jelenti ezt, bajba kerülsz. Technikailag, büntetőjogi eljárást is kezdeményezhet ellened.

– Ja… nem igazán érdekel, Alex – mondom, és felállok a fotelből. – Kösz, hogy aggódsz, de azt hiszem, ideje, hogy menj.

Az ajtóhoz megyek, és kinyitom. Alex egy pillanatig bámul rám, aztán egy sóhajtással feláll a matrac széléről. Egyik kezét végighúzza a haján, megvakarja a tarkóját, és elindul felém. Éppen amikor kilépne mellettem a folyosóra, megfordul, és azt mondja: – Figyelj… sajnálom, hogy olyan kemény voltam veled. Csak nem akarom látni, hogy letérsz a helyes útról. Gyilkos vagy a hálónál, és a csapatnak szüksége van rá, hogy összeszedett maradj.

– Értem – mondom tömören.

– Tényleg? – kérdezi komolyan. – Mert én értem, hogy mit csináltál. Egy elvrendszert védesz, amit a vezetőség vezetett be, és ezek az elvek nem népszerűek a csapatban. El fogod magad idegeníteni mindenkitől.

– Azt mondod, hogy egyetértesz azzal, ahogy Claude gondolkodik? – kérdezem összehúzott szemmel. Mert ha ez a helyzet, akkor az összes tiszteletemet elvesztettem benne, mint kapitányban.

– Természetesen nem, te balfasz – vicsorog rám Alex. – Claude nem lát túl azon a tényen, hogy Gray nő. Ez az egyetlen problémája vele, és nekem egyáltalán nem ez a problémám. Graynek megvan hozzá a tehetsége. Azonban nem vagyok meggyőződve, hogy a szerződéskötési döntéseket néhány matematikai számítás alapján kell meghozni. Ennél többet kell látni.

– Ez több mint matematikai számítás – védem.

– Meglátjuk – mondja Alex halkan. – De hajlandó vagyok neki esélyt adni, hogy bebizonyítsa, működik.

Egyetértően bólintok, és igazán nem tudok hibát találni a gondolkodásában. Helyes, és értem a véleményét Claude-ról. Az a srác egy szexista, soviniszta seggfej, aki nem elég okos, hogy megértse, mit akar Gray megvalósítani.

Mégis, tudom, hogy rajta kell tartanom a szemem. Alexnek igaza van. Részeg volt, és csak fecsegett.

De azt is tudom, hogy ezek a dolgok, amiket Claude mondott Grayről, egy nagyon sötét helyről jöttek elő belőle, és volt benne egy réteg igazság és mélyen gyökerező hit. Nem bízom abban a szemétládában, és nem fogom hagyni, hogy valami őrültséget csináljon.

 

8. fejezet

 

 

Gray

 

Fordította: Tony

 

Ezúttal nem a stúdió előtt várom Rykert, mert nem akarok nyugtalannak tűnni. Igazából nem is vagyok nyugtalan. Az utóbbi másfél napot azzal töltöttem, hogy újra és újra elmondtam magamnak, hogy csak annyi történik, hogy az ügyvezető igazgató megiszik egy kávét a kezdő kapusával. Beszélhetünk a hokiról, és hoztam is magammal egy kis mappát, amiben kinyomtatott táblázatok vannak, amelyek bemutatják a védései százalékos arányának alakulását hónapról hónapra, és hogy hogyan viszonyulnak a liga többi kapusához. Nem tudom, hogy miért, de a védési százaléka minden év márciusában megugrik. Ez lenyűgöző – és valószínűleg lényegtelen –, de legalább valamiről tudunk beszélni.

Amikor Ryker besétál a stúdióba, az első dolog, amit észreveszek, hogy nincs nála a sporttáskája. Fekete tréningnadrágot visel, amelynek mindkét erős lábszárán ezüst csík fut végig, és fekete nejlonpulóvert a ColdFury logójával. Ahogy a tekintetem felfelé vándorol, nem tehetek róla, levegő után kapok, amikor az arcára nézek.

Két sebösszehúzó tapasz van a jobb halántékán, és hatalmas zúzódás látszik körülötte. A zúzódás lehúzódik, és körülveszi az arccsontját, és a jobb szeme alatt végződik. Egy önkéntelen lépést teszek felé, de ő kicsit megrázza a fejét.

Vettem az üzenetet. Most nem beszélünk róla.

Szóval szólítom a csoportot, és végigveszem velük a gyakorlatokat. Melissa ma nincs itt, így nem kell arra vesztegetnem az agysejtjeimet, hogy vajon Ryker érdeklődik-e iránta. Nem mintha számítana. Csak… nem akarom, hogy elvonják a figyelmét edzés közben.

Igen… azt akarom, hogy összpontosítson, mert ez segíti a képességeit és a rugalmasságát, én pedig egy bajnok csapatot akarok építeni. Ennyi az egész.

A tükörben figyelem Rykert, aki minden pózt olyan természetesen csinál. Igen, hatalmas srác, mégis elegáns. Nyugodt biztonsággal mozog. Ő az egyik legmagabiztosabb ember, akivel valaha találkoztam, és hazudnék, ha nem ismerném be, hogy emiatt vonzódom hozzá… úgy értem, vagyok lenyűgözve tőle.

A csoport túl gyorsan végez, és csak pár pillanatba telik, mire mindenki összepakol, és elbúcsúzik. Ryker lazán a falnak támaszkodva vár rám. Felvette a cipőjét, a széldzsekijét pedig a fejére húzta. Kicsit lehűlt ma a hőmérséklet, ő pedig ennek megfelelően öltözött.

Én nem, mivel induláskor nagyon siettem, így csak egy vékony pamutpulóver van nálam, amit fel tudok venni. Az egyik vállamat szabadon hagyja, és nem sokat véd a hideg ellen, de csak gyorsan kifutok a kocsiig. Kicsit idegesítő, hogy figyeli, ahogy felveszem a zoknimat és az edzőcipőmet, de végre felemelkedek a padlóról, és elindulok felé.

A tekintetem az arcán lévő vágásra tapad. – Mi történt?

– Megbotlottam és elestem – válaszolja vigyorogva, de tudom, hogy hazudik.

– Megbotlottál és elestél?

– Egy banánhéjon.

– Azon megcsúszol, és nem megbotlasz.

– Ez egy nagy banánhéj volt – mondja szórakozottan összeszorított ajkakkal, szürke szemei jókedvűen csillognak.

– Szóval nem fogod elmondani? – kérdezem éles tekintettel.

– Semmiség – bizonygatja, és az ajtó felé fordul, mutatva, hogy kövessem.

Téma lezárva.

– A csapatorvos látta? – erőltetem, miközben megyek utána, át a stúdió ajtaján a parkolóba.

– Terry látta.

Makacs pasas. Szűkszavú. Még egyszer próbálkozok. – Fáj?

– Csak ha erőltetik, hogy beszéljek róla – mondja, én pedig dühömben legszívesebben toppantanék. Ehelyett, majdnem nekirohanok, amikor megáll egy fekete BMW 745i mellett, és kinyitja az utasoldali ajtót. Jelentőségteljesen rám néz, és kezével az ülés felé mutat.

A szemöldököm magasba szökik. – Ez a te kocsid?

– Nem, Big Bang – mondja gúnyosan, de a szeme csillog. – Szórakozásból körbejárok a parkolókban, és random autók ajtaját nyitogatom.

– A Big Bang[2] lenyűgöző elmélet – mondom. – Szilárd tényeken alapul. Hubble munkája bebizonyította, hogy a galaxisok valóban távolodnak egymástól, ami alátámasztja a világűr véges kezdete utáni kozmikus tágulás gondolatát. Bár ez nagyon távol áll a doktori tanulmányaimtól, és gyakorlatilag az általános relativitáselmélet szakértőjének kell lenned ahhoz, hogy igazán megértsd az elvet, gondolom, úgy látod, hogy talán a hokiuniverzumunk kozmikus tágulását hozom létre. Nagyon okos szójáték ez a becenév.

Ryker csak bámul rám, a szeme sarkában jókedvű ráncok jelennek meg. – Halvány fogalmam sincs, hogy mi a fenéről beszélsz. Az Agymenők[3] sorozat miatt hívtalak Big Bangnek.

A szeme várakozóan kitágul, amíg várja, hogy megértsem.

De nem értem.

– Agymenők a CBS-en? – kérdezi, mintha elsőre nem hallottam volna.

– Nem tudom, mit jelent.

Ryker most hátraveti a fejét, és nevet. Mélyről jövő nevetéssel. Szexin. Amikor vissza lenéz rám, szórakozottan megrázza a fejét, nagy kezét a vállamra teszi, és a nyitott autóajtó felé tol. – Ez egy tévésorozat igazán briliáns tudósokról. Zsenik, mint te. Annyira belefeledkeznek a munkájukba, hogy nem értik a popkultúrát, hacsak nem szuperhősökről és képregényekről szól. Az a tény, hogy nem ismered fel, hogy ez popkultúra, nem is tehetné ezt viccesebbé.

Hallom, amit mond. Próbálom felfogni, de őszintén szólva… Valahogy csak az érzésre tudok koncentrálni, ahogy a keze a meztelen vállamat érinti, mert éppen ott ér hozzám, ahol a pulóver szabadon hagyja, és csak a felsőm spagettipántja kandikál ki.

Meg akarok sértődni a becenéven, és a tényen, hogy kinevetett, mert nem ismerek egy ostoba tévésorozatot, de nem megy, mert a vállamat érintő keze teljesen blokkolja az agyam. Élesen összpontosító, kiváló emlékezőtehetségű, gyors észjárású nő vagyok. A sikerem egyik kulcsa, hogy megingathatatlan vagyok. A dolgok lepörögnek rólam, és mindig képes vagyok ráhangolódni az ügy lényegére.

De elég Ryker egyetlen érintése, és szerencsétlen idiótává válok. Hagyom, hogy lenyomjon az autó bőrülésére, és tovább kuncogjon a kockaságomon.

Csak akkor kezd kitisztulni a tudatom, amikor visszahúzza a kezét, és becsukja mellettem az ajtót. Mi a fenét csinálok ebben az autóban? Megbeszéltük, hogy megiszunk egy kávét. Mehetnénk mindketten a saját kocsinkkal, és ott találkozhatnánk. Ez nagyon úgy tűnik, mint…

Nem. Ne is gondolj arra a szóra!

Ryker beszáll a vezetőülésbe, rám néz, és megint kuncogni kezd. Most, hogy az érintésével már nem tesz sültbolonddá, összefonom a karomat magam előtt, és megszólalok: – Ez nem vicces!

Beindítja a motort, és mindketten a biztonsági övért nyúlunk. – Sajnálom. Nem nevetek többet. Megígérem.

Ahogy kikanyarodik a parkolóból, jelképesen tiltakozom. – Külön kocsival kellene mennünk.

– Szerintem meg együtt kellene mennünk. Így még több időnk van beszélgetni, nem igaz? Ez sokkal jobb ötlet.

Hmm. Ennek van értelme. Azt hiszem.

– Hogy ment a hétfői interjú? – kérdezi Ryker. – SportsElite, ugye?

– Honnan tudsz róla? – kérdezem meghökkenve.

– Az apád lejött az öltözőbe a hétfő esti meccs előtt szerencsét kívánni. Azt mondta, te nem tudsz jönni az interjú miatt. Nagyon büszke rád.

Mosolygok, és lehajtom a fejem. Istenem, de szeretem az apámat. A legcsodálatosabb, és legbefolyásosabb ember, akit valaha volt szerencsém ismerni. Egyedül nevelt fel, miután anyám négy éves koromban meghalt, és bár egy profi hokicsapatot vezetett – először a connecticuti Hartfordban, aztán amikor a csapat elköltözött, akkor Raleigh-ben –, soha nem szenvedtem hiányt semmiben. Mindig is én voltam a legfontosabb az életében, és ez most is így van. Tudom, hogy ez akkor is így lenne, ha kicsaptak volna a középiskolából, és élelmiszert csomagolnék a megélhetésért. Nekem, és biztos, hogy neki is, az már csak ráadás, hogy követem a nyomdokát, és részt akarok venni a hokidinasztiájában.

És mert az apámra gondolva nyálas leszek, megered a nyelvem. – Jól ment az interjú. A riporter egész nap árnyékként követett, aztán volt egy negyvenöt perces beszélgetés. A kérdései elgondolkodtatóak voltak, de fogalmam sincs, mit fog kihozni a cikkből.

– Ki volt a riporter?

– ChadSykes.

– Rendes srác. Néhányszor már engem is meginterjúvolt. Igazságos lesz, de mindkét oldalát meg fogja vizsgálni a kinevezésedről folyó vitának.

– Nem is számítok másra – mondom neki őszintén.

Még egy kicsit beszélgetünk az interjúról, miközben Ryker a legközelebbi kávézóhoz hajt. Ugyanazzal a magabiztossággal vezeti az autóját, amit már máskor is láttam tőle. A szerződéstárgyalások során is olyan hideg volt, mint egy jégcsap. Tudta, hogy az Eagles meg fog szabadulni tőle amiatt, ami közte és Sutter közt történt, és hogy limitáltak a lehetőségei, mégsem ugrott rá az első ajánlatomra. Vagy a másodikra, vagy harmadikra. Többször is elküldte az ügynökét, és a végén egy olyan szerződést írtunk alá, ami szerint kicsivel többet kellett fizetnem, mint akartam, de a másik oldalról, csak két évet írt alá. Fel kellett készülnöm rá, hogy ha a számításaim tévednek, akkor el kell engednem őt.

Ryker tulajdonképpen egy helyi cukrászdába visz minket, ahol kávét és teát is felszolgálnak. Miután leadjuk a rendelést, előhúzza a tárcáját, és némi készpénzt ad a pénztárban álló nőnek. Azonnal elütöm a kezét, és átadom a bankkártyámat.

– Én fizetek – mondom neki egy „csak semmi hülyeség” pillantással. – Ez egy üzleti találkozó, így leírhatom.

– Ez az én bónuszom, emlékszel? – kérdezi vigyorogva.

– Nos, azt mondtam, hogy meghívlak egy kávéra. Nem csokis croissant-ra és áfonyás muffinra– mondom, és szemügyre veszem a tálcát, amit a nő feléje nyújt.

– Éhes vagyok – mondja egyszerűen, átveszi a tálcát, és keres egy asztalt, amíg én aláírom a számlát.

Helyet foglalunk a hátsó sarokban, Ryker beleharap a reggelijébe, és pedig iszok egy korty kávét. Van még néhány vendég a cukrászdában, de többnyire nem vesznek rólunk tudomást.

– Kérsz egy harapást? – kérdezi Ryker, és elém tartja a csokis croissant-t.

Felnyögök. – Jó lenne. De az ilyen dolgok egyenesen a csípőmön landolnak.

– Ne hülyülj, Big Bang – mondja vigyorogva, és közelebb tolja a croissant-t. Egy kicsit meglengeti, és a csoki illata felém száll. – Csak egy kis kóstolót.

– Rendben – morgom, és áthajolok az asztalon, hogy harapjak egyet. A fogam egy enyhe roppanással belemélyed, és meleg csokoládé árasztja el a nyelvemet. Nem tehetek róla, felnyögök… abszolút lehetetlen ezzel az ízzel a számban.

Ahogy Ryker elhúzza tőlem a süteményt, egy kis csokicsepp marad az ajkamon. Gyorsan lenyalom, és élvezettel forgatom a számban. Rykerre pillantok, és egy heves bólintással nyugtázom, hogy milyen finom volt.

Már-már kéjesen mosolyog rám. A pillantása az ajkaimra vándorol, és szinte suttogva mondja: – Még mindig van egy kis csoki az ajkadon.

Ahogy az ajkamra néz… egyáltalán nem lepődnék meg, ha áthajolna az asztalon, és lenyalná. Azt hiszem, maga a tény, hogy nem mozdulok azonnal, hogy letöröljem, azt bizonyítja, hogy szeretném, ha megtenné. Végre felemeli a szemét, és összekapcsolódik a tekintetünk.

Egy szalvétával megtörlöm a számat. – Mit művelünk?

– Csokis croissant-t eszünk, és kávét iszunk.

– Nem – mondom a fejemet rázva. – Mit művelünk mi?

Egy pillanatig figyel, úgy tesz, mintha valamit le akarna olvasni az arcomról, de igazság szerint szinte látom, ahogy a fogaskerekek forognak az agyában. Próbálja eldönteni, hogyan legyen őszinte velem, nem a saját lelkiismeretét akarja megnyugtatni, hanem az enyémet. Tudom, mert Ryker Evans olyan férfi, aki nem foglalkozik a következményekkel.

– Engednéd, hogy most azonnal megcsókoljalak? – kérdezi.

– Tessék? – kiáltok fel, próbálok felháborodottnak tűnni, és nem beindultnak. – Természetesen nem. Az helytelen lenne.

Arra számítok, hogy Ryker vitatkozni fog. Hogy hazugnak hív.

Ehelyett hátratolja a székét, és megkerüli az asztalt. Egyenesen odasétál hozzám, és bár oldalra dőlök a székemben, mert a közelsége túlságosan bódító, ő csak jön tovább.

Egy kéz csúszik a hajamba, betakarva a tarkómat, és szilárdan tartva.

Ryker odahajol, meghúzza a hajam, hogy elfordítsa a fejem, és amikor meglepetten levegő után kapok, kihasználja a lehetőséget, és az ajkamra szorítja az övét. Gyengéden, nyelv nélkül megcsókol. A szemem lecsukódik, és próbálom gyorsan elraktározni ezt a szinte álomszerű képet, mert eddig a pillanatig, szerintem még nem csókoltak meg igazából.

Az ajka telt és puha. Nem számítottam rá, hogy ennyire puha.

Még mindig érzem az eukaliptusz és a borsmenta kombinációját, gondolom a tusfürdője, és egy nagyon halvány izzadságot, amely a jógaóránk alatt tapadt rá. Borostás arca az enyémet dörzsöli, ujjai megfeszülnek a hajamban.

Túl rövid. Csalódottan fel akarok kiáltani, amikor elhúzódik. A szemeim azonnal kipattannak, óvatosan és bizonytalanul, hogy mit is jelent ez az egész.

Ryker csak leguggol a székem mellett. Még mindig tartja a nyakamat, és néz rám, a tekintete meleg és bizakodó. – Azt teszem, amit helyesnek érzek. És téged helyesnek érezlek.

– Nem lehet – motyogom.

– De igen – vág közbe, hüvelykujjával a nyakam oldalát simogatva.

– A főnököd vagyok… ez helytelen.

– Én meg leszarom.

Tényleg ennyire egyszerű? Az agyam gyorsan próbálja feldolgozni a következményeket, hogy hova vezethet ez. Ha kiderül, elveszítem a szavahihetőségemet. Ryker úgyszintén. Az apám elveszti a belém vetett hitét. Az egész vezetőség elveszítené a hitét. A játékosok, akik szerint egy vicc vagyok, nagyon élveznék az egészet. Nagyon sok a vesztenivalóm.

Felemelem a kezem, és Ryker csuklója köré fonom. Nem azért, hogy elhúzzam a kezét, hanem hogy megszorítsam, ezzel tudatva, hogy nagyon tetszik az érintése.

– Ryker… Túl kockázatos belekeverednem ebbe veled. Most kezdtem ügyvezető igazgatóként. Mindenki kételkedik bennem…

– Én nem kételkedek benned – vág közbe.

– Nem, te nem, és éppen ezért nehéz ezt mondanom. Túl sok vesztenivalóm van egy olyan dolog miatt, ami lehet, hogy nem több, mint egy fellángolás. Ez csak túl bonyolult.

Ryker keze lehullik rólam, de guggolva marad, így szemtől szemben vagyunk. – Egy dologban tévedsz. Egy fellángolás nem lenne bonyolult, mert az gyors lenne és titkos, és valószínűleg vége lenne, mielőtt elkezdődik. Kicsi lenne a kockázat, hogy lebuksz. De én nem csinálok ilyent. Te sokkal több lennél nekem, mint egy fellángolás.

Frusztráltan kifújom a levegőt, mert a fenébe… a fenébe, a fenébe, a fenébe. Miért kell ebben a helyzetben lennünk? Miért van az, hogy életemben először tényleg érdekel egy férfi, aki csodálatos lenne nekem, a szörnyű a karrieremnek?

Miért, miért, miért?

– Mondok neked valamit – mondja Ryker, miközben feláll, és visszamegy a székéhez. Felkapja a croissant-t, és felém int vele. – Mi lenne, ha csak hagynánk a dolgokat, hogy menjenek a maguk útján? Legrosszabb esetben, lehetünk barátok.

Abban a pillanatban elönt a hála, mert habár még mindig konfliktusnak tekinthető, hogy baráti kapcsolatot ápolok egy játékossal… de Ryker az egyetlen az apámon kívül, aki igazán támogatott, amióta csatlakoztam a csapathoz ügyvezetőként.

– Oké – mondom érzelmektől elfúló hangon. – Lehetünk barátok.

Ryker hatalmas mosolyt villant rám. – Akkor barátok.

Felemelem a kávémat, és belekortyolok.

– De – mondja Ryker vontatottan –, ha valamikor úgy döntesz, hogy el akarsz csábítani, tudnod kell, hogy nem foglak megállítani.

Hát ez kibaszott csodás. Azt reméltem, hogy Ryker lesz kettőnk közül az erősebb és józanabb, mert a pár perccel ezelőtti bátor szavaim ellenére tudom, hogy borzasztóan nehéz lesz ellenállnom neki.

---

[1] shutout = az ellenfél gólszerzésének megakadályozása

[2] Big Bang = ősrobbanás

[3] A sorozat eredeti címe The Big Bang Theory – szó szerint fordítva ősrobbanás elmélet.