25.-26. Fejezet

25. fejezet

 

 

Ryker

 

Fordította: Rin

 

Zack, Alex, Garrett és én a Houlihan's bárban a pultnál ülünk, miközben ebédelünk, és iszunk néhány sört. Nincs ma edzésünk, mivel a következő meccs csak szerdán lesz, és az igazat bevallva, hálás vagyok ezért a szünetért.

Hálás vagyok, hogy itt ülhetek a barátaimmal és beszélgethetünk.

Csak normális, hétköznapi dolgokról, és ez egy fantasztikus dolog az elmúlt napok stressze után.

Hensleyrajtakapott engem és Grayt.

Gray kiborult, annyira, hogy éreztem, ahogy visszahúzódik.

Hensley megfenyegetett, hogy beárul engem és Grayt.

Én pedig megfenyegettem Hensley-t.

Titokban akartam tartani azt, hogy Gray és én szeretjük egymást.

Egyik dolog után jön a másik, ez pedig a legrosszabb tévés szappanoperával is vetekszik. Már annyira elegem van ebből az egészből, hogy figyelni kezdtem, mi állna rendelkezésemre, ha nyugdíjba vonulnék. Az ügynököm már dolgozik is rajta.

– Az a hír járja, hogy Amedee-t ma kirúgják – mondja Garrett, miközben egy sült krumplival kavargatja a majonézt.

Ez undorító.

Alex azt mormolja:

– Jó, hogy megszabadultak tőle.

Történetesen teljesen biztosan tudom, hogy ma elbocsátják.

Gray mondta a hétvégén, amikor beszélgettünk, és tudom, hogy emiatt ideges volt. Hálás vagyok érte, hogy Frank ott lesz vele a megbeszélésen.

– Ez az utolsó dolog, aminek meg kell történnie, hogy ez a csapat tényleg összeálljon – mondja Zack elgondolkodva.

És ez így igaz.

A majdnem egy hónappal ezelőtti csapatmegbeszélésünk óta nagyon egységesek lettünk. A csapatban szinte mindenki hátat fordított Amedee-nek, mert rájöttek, hogy az ő miatta vagyunk szarok.

Csak Sam Larson maradt hűséges hozzá, és szerintem csak azért, mert a srác inkább a követője, és nem egy vezető. Mint ilyen, lefogadom, hogy jövőre szabadkártyás lesz.

Gray védelmében szólva Amedee megérdemli, hogy elengedjék, függetlenül attól, hogy mekkora seggfej. A számai folyamatosan csökkentek az elmúlt négy hétben, és szerintem ez azért van, mert míg a csapat egyre jobban egy egységlett, ő kívülálló maradt.

Mentálisan káosz a jégen. Nem bízik a csapattársaiban, ők sem bíznak benne, és ezt a számaiban is meglátszanak. Majd a holnapi edzésen az utolsó szál is megszakad most, hogy ő elmegy.

A telefon rezeg a zsebemben jelezve, hogy SMS-em jött. Elővéve látom, hogy az ügynökömtől jött: „Az NBC és az ESPN nagyon érdeklődik irántad.”

Hmmm. Ez már valami. Legalább tudom, hogy vannak lehetőségeim, ha visszavonulok, bár ez… ez egy kurva nehéz döntés lesz.

Ha továbbra is így játszom a szezon hátralévő részében, akkor tudom, hogy a ColdFury meg fogja hosszabbítani a szerződésemet. Ez azt jelenti, hogy Gray és én továbbra is a radar alatt kell, hogy maradjunk, és ez nem fog tetszeni Graynek, és nem tetszik nekem sem.

Vagy úgy is dönthetnék, hogy visszavonulok, és elkezdek egy új karriert. Ez megadná Graynek és nekem a szabadságot, hogy szerelmesek lehessünk egymásba az egész világ szeme láttára.

Meg kell mondanom, fizikailag és lelkileg nem érzem magam késznek arra, hogy visszavonuljak. Ha egyszer megteszem, akkor vége. A hokikarrierem a múlt része lesz.

De úgy érzem, hogy sokkal többet tudok adni ennek a csapatnak és az egész világnak, a ligának, és ez nagy terhet rak rám.

Szerelem vagy a hoki? Melyik a fontosabb?

Visszaüzenek, Köszönöm a tájékoztatást, majd leteszem a telefonomat a pultra.

– Ember, ez nagyon jó – mondja Garrett, miután belekortyolt a sörébe.– Csak lógni és lazulni. Tudod, mit kéne csinálnunk? Egy pasis estét. Maradjunk itt, és igyunk egész délután, míg éjszaka nem lesz. Lógjunk úgy, mint régen.

– Beszélj a magad nevében – mondja Alex lágyan megpaskolva Garrett vállát. – Inkább tölteném az estét Suttonnal, mint veletek, srácok.

Mindannyian nevetünk, mert már-már beteges, hogy Alex mennyire belebolondult a feleségébe. Persze ugyanezt elmondhatnám Garrettről és Oliviáról, Zackről és Kate-ről.

Ó, és ez egy titok... de Gray és én is ilyenek vagyunk.

– Gyerünk – szorongat meg minket Garrett. – Igen, mindannyiunknak megvannak a saját nőink otthon, de szegény Ryker haverunknak nincs. Ezért érezzük jól magunkat este.

– Bármennyire is utálom, hogy ki kell pukkasztanom a buborékodat – mondom Garrettnek –, de este terveim vannak.

– Kivel? – kérdez vissza rögtön.

És a világért sem jut eszembe semmi. Mit is mondhatnék?

Gondolom, Garrett leolvassa az arcomról a pánikot, mert közelebb hajol, és azt mondja:

– Ó... Rykernek van valakije, akiről nem akar beszélni.

Hallom, hogy Zack köhög mögöttem, de nem veszek róla tudomást. Rögtön le kell zárnom a beszélgetésnek ezt az irányát.

– Úgy értettem, hogy ma terveim vannak a Violettel és Rubyval este – mondom lazán, és remélem, hogy ez hihetőnek hangzik.

– Mindegy – mondja Garrett, majd felém dob egy sült krumplit.

– Egy nővel fogsz randizni, már látom a tekinteteden. Vagy egy férfival, mindegy, nem érdekel, hogy melyik, de lesz neked ma egy kis akció.

Alex és Zack kuncogva nézi, ahogy Garrett hergel engem, de én csak legyintek.

– Szívesen engednék a fantáziádnak, de ha egy teadélután két kislánnyal az akció, akkor hatalmas akció lesz ma este az életemben.

Garrett arcára most kétely kúszik, és rögtön a határán van annak, hogy elhiggye, amit mondok. Azt hiszem, elhárítottam a katasztrófát, ahogy a tekintetem rá szegezem. Gyanakvó pillantást vet rám, ahogy a telefonom csörögni kezd. Mindig rezgőre van állítva, úgyhogy most, hogy csörög Garrett szemei is elkerekednek.

Bassza meg.

Gray hív.

És ha ez nem lenne elég rossz, hogy a hívóazonosítómban látja a Gray Brannon feliratot, valamint a képe az egész képernyőmet betölti.

Ezt a képet én készítettem róla akkor, amikor az ágyamban rajta feküdtem. Épp akkor fejeztem be a csiklandozását, az arca kipirult, a szemei üvegesek voltak a nevetéstől, a haja kócos, és olyan gyönyörű volt, ahogy rám mosolygott, hogy muszáj volt lefotóznom.

És ahogy Garrett bámulja a képet, nem lehet félreérteni, hogy Gray és én valami személyes dolgot csináltunk.

– Bassza meg – motyogom, és megragadom a telefont, hogy felvegyem. Garrett szemei hatalmasra nőnek, és azt mondja: – Kurvára nem.

– Mi? – kiált fel Alex, miközben Garett és köztem kapkodja a fejét.

Egy szűkszavú „várj egy pillanatot" mondok a telefonba, majd a kezemmel letakarom, és azt mondom Garrettnek:

– Egyáltalán nem, egy szót sem mondhatsz erről!

Zackhez fordulok, és azt mondom:

– Akár be is lehetne avatni őket.

Zack bólint, én pedig a fülemhez tartom a telefont, miközben leszállok a székről, és elindulok egy nyugodtabb hely felé, ahol beszélgethetünk.

– Bocsánat – mondom Graynek. – Csak egy kicsit arrébb jöttem, hogy egyedül legyek.

– Kivel vagy? – kérdezi kíváncsian.

– Alex, Zack és Garrett.

– Na, ez úgy hangzik, mint egy buli – halkan felnevet, én pedig egy rövid pillanatig fájdalmat érzek.

– Hogy ment Amedee-vel? – kérdezem, ahogy kilépek a Houlihan's ajtaján. Március elsejéhez képest viszonylag enyhe az idő odakint, és ez határozottan a legjobb magányt biztosítja számomra.

Gray belesóhajt a telefonba, és fáradtnak tűnik.

– Egyáltalán nem ment jól.

– Akarsz most beszélni róla?

– Majd ma este, amikor átjössz. És hozz egy nagy üveg bort, mert szükségem lesz rá – mondja. Egy pillanatnyi szünet után azt mormolja: – Hiányzol.

A szívem hevesen dobogni kezd. Megőrülök érte.

– Te is hiányzol nekem. Találkozunk hatkor. Viszem a bort.

– Sütünk steaket, ami van nálam, jól hangzik?

– Fantasztikusan – mondom neki, miközben az órámra pillantok. Még három óra. Addig még vissza tudom tartani magam.

Visszamegyek a Houlihan'sba, miután leraktam a telefont. Alexet és Garrettet is ott találom a székükön, ahogy hatalmas vigyorral néznek rám, amikor odamegyek.

– Haver... döngeted az igazgatót – mondja Garrett csodálkozva. – Te egy csődör vagy.

Alex vigyorog, és megveregeti a hátamat. – Tudod, hogy kell választani.

– Fogd be – morgok mindkettőjükre, de titokban örülök, és hallom a hangjukon, hogy ők is örülnek nekem.

– Szóval ez az egész szigorúan titkos, ugye? – kérdezi Alex.

Leülök a bárszékre, és felveszem a sörömet.

– Igen. Legalábbis addig, amíg el nem tudom dönteni, mit csinálok a szezon végén. A visszavonuláson gondolkodom.

– Micsoda? – Zack felkiált, és felpattan a székéről. – Kurvára nem vonulhatsz vissza, Tégla. Most játszod életed legjobb hokiját.

– De nem lehetek Grayjel, és nem lehetek ebben a csapatban. Legalábbis nem nyilvánosan, és belefáradtam abba, hogy ezt titkoljam.

– Várj egy percet – húzta össze a szemöldökét Garrett zavartan. – Miért nem lehetsz vele és nem lehetsz a csapatban egyszerre?

– Összeférhetetlen– mondom automatikusan. – Ő vett fel engem.

– De nem akkor, amikor ti ketten keféltetek, ugye? – Alex úgy kérdezi, hogy összerezzenek... durva szavak, meg minden. – Úgy értem, Zack azt mondta, hogy nem kezdődöttel decemberig, igaz?

– Igen, de ő a főnököm – mutatok rá.

– De nem az edződ. Nem ő dönti el, hogy játszol-e vagy nem játszol. Ő legfeljebb a szerződésed meghosszabbításáért felelős, amikor eljön az idő. De ebben a pillanatban semmi sincs, ami probléma lenne – mutat rá Garrett.

És el kell ismernem ez egy átkozottul jó érv.

Ettől a pillanattól kezdve Gray nem befolyásolja a játékomat a ColdFury-val. Valójában azt figyeltem meg, hogy amikor annak az eldöntéséről van szó, hogy ki kap jégidőt, azt meghagyja az edzői stábnak, ami azt mutatja, hogy van elég önbizalma ahhoz, hogy delegáljon és bízik bennük, hogy jól döntenek.

A másik ok, amiért ő egy nagyszerű vezető.

– De előbb-utóbb be kell vonnia magát az ő szerződési tárgyalásokba – mutat rá Alex határozottan. – Az emberek azt fogják mondani, hogy nem tud független lenni. Ez bajt fog okozni az irodában és a csapatban.

– Pontosan – mondom mogorván. – Szóval, hacsak nem cserélnek el egy másik csapatba vagy visszavonulok, egyelőre nem lesz nyilvános outing rólunk.

– És ha elcserélnek – mondja Zack –, akkor távkapcsolatról lesz szó.

Lehúzom a sörömet.

– Jézusom, ez szívás. A szerelemnek nem kellene ilyen nehéznek lennie.

Garrett nevetni kezd, szinte hisztérikusan, én pedig megfordulok, hogy ránézzek, és felhúzom a szemöldököm.

– Mi ebben olyan vicces?

Kuncog, majd bocsánatkérő vigyorral néz rám. – Tulajdonképpen, ha ez igazi szerelem, akkor annak keménynek kell lennie, szerintem. Azért, mert mélyebben érzel. A dolgok sokkal fontosabbak, a kockázat nagyobb és a jutalom felülmúl mindent, amit remélhetsz. Azt hiszed, hogy az ilyen könnyen jön?

– Így igaz – mondja Alex. – Mindannyiunknak megvoltak a maga akadályai, és egyikünk sem harcolt volna, ha nem szeretnénk a saját a nőinket. A szerelem átsegít a nehéz szarságokon.

– Azt hiszem, titeket túl sok korong talált a fejbe – motyogom, de tudom, hogy igazuk van. Amikor a sok szar Hensley-vel nagyon kemény lett, mit csináltunk mindketten? Szakítottunk és elfutottunk. Mindketten. Ő egy másik sráchoz, én pedig új életet kezdtem itt, Raleigh-ben.

De a gondolat, hogy Grayjel elengedjük egymást? Hogy esetleg őt vagy a karrieremet kell választanom, ami talán életem legnehezebb döntése lesz? Azt hiszem, már értem, miért olyan nehéz.

– Mit szeretsz jobban, ember? – Zack halkan megkérdezi. – A hokit vagy Grayt? És ha a hokit, az király, haver. Tudod, te és Gray még csak pár hónapja vagytok együtt. Te egész életedben hokiztál.

Nem is kell gondolkodnom a válaszon. Azonnal eszembe jut, és a zsigereim mélyén tudom, hogy helyesen döntöttem. A csontjaim csontvelőjében tudom, hogy Gray Brannon a helyes választás. Megvolt az időm a jégen a reflektorfényben.

Elértem minden célt, amit csak el akartam érni ebben a szakmában. De Gray egy olyan nő, aki csak egyszer van az életben.

Kibaszottul kizárt, hogy elveszítsem.

– Látom, a fiú meghozta a döntését – mondja Garrett, miközben felemeli a sörét tisztelgésképpen.

Meglepetten pislogok rá.

– Haver, ez látszik a nyálas pofádon. Gondolom, hallani fogunk egy nyugdíjba vonulásról szóló bejelentést – mondja magabiztosan.

– Tégla– mondja Zack, és átkarolja a vállamat. – Nem akarom, hogy a csapat elveszítsen téged, de azt kell mondanom, én is ezt tenném a helyedben.

– Köszi, haver – mondom, és egy kicsit elszorul a gyomrom. Úgy érzem, mintha máris elbúcsúznék.

– Igyunk egyet – mondja Alex, miközben felemeli a sörét.

– Várjatok – mondom, és intek a csaposnak. – Szükségem van még egy sörre.

Amikor már mindannyian a kezünkben tartjuk az italunkat, Alex feláll, és rám néz. – Te inspiráltad ezt a csapatot, Ryker. Lehet, hogy én vagyok a kapitány, de a te veterán tapasztalatod és bölcsességed, ami összefogott minket a múlt hónapban. Fogalmam sincs, hová jutunk a rájátszásban.

– Végig megyünk a kibaszott úton, bébi – szólt közbe Garrett –, de tudom, hogy a legjobb esélyünk a sikerre az, hogy nálunk van a liga legmenőbb kapusa, aki történetesen már most is legenda a múltja alapján. Fájni fog nélküled jövőre, haver, de azt kell mondjam, szerintem te egy pokolian jó nőt találtál, hogy kompenzáld.

Mindannyian felemeljük és összekocintjuk a hosszú nyakú üvegeket.

Belekortyolok, érzem, hogy kicsit nehéz lenyelni a csomó mellett, ami a torkomon van.

Ez a döntés megszületett, most már elkezdhetem gyászolni a karrierem elvesztését, hogy aztán minden figyelmemet az eufórikus érzésre fordítsam, mert megkapom a lányt.

 

26. fejezet

 

 

Gray

 

Fordította: Rin

 

Ahogy behajtok a környékemre, kezdem kissé rosszul érezni magam, de a mai nap olyan stresszes volt, hogy remélem, Ryker hoz két üvegbort és többszörös orgazmust is magával.A vállaim merevek a feszültségtől, az agyam túlterhelt azzal, ami ma történt, úgyhogy nem vagyok biztos benne, hogy képes leszek mást tenni azon kívül, mint csak feküdni és hagyni, hogy mocskos dolgokat csináljon velem.

Ha azt mondom, hogy a találkozó Claude Amedee-vel nem ment jól, akkor finoman fogalmaztam. Attól a pillanattól kezdve, hogy belépett az irodámba, éreztem, hogy vibrál belőle az ellenségeskedés.

Frank is érezte, mert óvatos pillantást vetett rám, amikor leültünk a kerek asztalhoz, ahol négyen kényelmesen elfértek. Úgy gondoltam ez elősegíti az őszinteséget, ha egy meghitt asztal körül ülünk, mintha egy ügyvezető igazgatói asztalnál ültünk volna.

Frank a bal oldalamon ült, Claude pedig velem szemben, így közvetlen lekezelő pillantásokat vethetett felém. És a tekintete mélyén, azt hiszem, valami olyasmit láttam, ami közel állt a gyűlölethez. Ettől a gyomrom összeszorult, mintha tele lett volna nyálkás zsírral.

Úgy döntöttem, hogy nem próbálom meg szépíteni a dolgokat ezzel az emberrel.

Így hát gyorsan és élesen kimondtam.

– Claude, tudom, hogy irtózol a statisztikai modelljeimtől és mindentől, amit képviselek, de azt is tudom, hogy egy dologgal nem tudsz vitatkozni: a plusz-mínusz mutatóval.

Összehúzza a szemét, mert mindent tud a plusz-mínusz értékelésekről. A liga ezt a bizonyos sportág statisztikát az 1960-as évek óta használja a játékosok mérésére. Ez eléggé egyszerű. A pontszámodat eggyel növelik minden egyes alkalommal, amikor a pályán vagy és gólt lőnek, és eggyel csökken, ha a jégen vagy, amikor a gólt a csapatod kapja.

Claude mínusz huszonegyen van, ami a legalacsonyabbak közé tartozik az egész ligában. Ez az abszolút legalacsonyabb szám a csapatunkban.

– Megpróbáltunk elcserélni téged, de nem kaptunk ajánlatot. Ezért elküldünk a csapatból, és a következő szezonban szabadkártyás leszel. Frank átnézi a szerződésed kivásárlásának feltételeit veled és az ügynököddel, amikor csak akarod.

Röviden és egyszerűen fogalmaztam.

A reakciója erőszakos volt.

Felpattanva a székéből, tenyerét az asztalra csapta, ahogy áthajolt rajta, és rám ordított:

– Te kibaszott picsa. Meg fogod bánni, hogy keresztezted az utamat.

Frank és én talán nem jövünk ki túl jól egymással, de meg kell hagyni, most minden elismerésemet megadtam neki. Megfogta Claude-ot, és elrántotta az asztaltól, majd keményen az ajtó felé lökte. Ökölbe szorított kézzel, Claude úgy nézett mintha Frankre támadna, de ekkor az ajtó kinyílt, és belépett az aréna két biztonsági őre.

Áldott legyen Frank Lessier és az előrelátása.

Frank biccentett Claude felé, és azt mondta:

– Csendben elmehetsz ezekkel az urakkal, vagy rúgkapálva és sikoltozva rángatnak ki. Őszintén szólva nem érdekel, melyiket választod.

Claude Frankre nézett, majd rám fordította a tekintetét. Egyenesre kihúztam magam, merev gerinccel, hogy ne hátráljak meg a gyűlölettől, ami a férfi tekintetéből sütött, és pontosan tudtam, mire gondolt Ryker, amikor azt mondta, hogy Claude kiegyensúlyozatlan volt.

A biztonsági őrök egy lépést tettek előre, de Claude felemelte egy kezét, némán kérve őket, hogy maradjanak nyugton. Azt hittem, ez azt jelenti, hogy hogy nyugodtan és profi módon fog távozni. Ehelyett egy hatalmasat köpött a padlóra.

– Baszódj meg, ribanc – mondta, mielőtt megfordult, és elment az őrök mellett.

Frank az ajtó felé biccentett a fejével.

– Kísérjék egészen ki az aréna területéről. Nem akarom, hogy itt lézengjen.

Amikor elmentek, és az ajtó becsukódott, a testem gyakorlatilag belesüppedt a székembe a megkönnyebbüléstől, hogy végre vége. Amikor lenéztem a kezeimre, amik az asztalon pihentek, azt láttam, hogy erősen remegtek.

Frank visszasétált az asztalhoz, nehézkesen leült mellém, és azt mondta:

– A frászt hozta rám, amikor felugrott.

Az ügyvezető igazgató-helyettesemre néztem. Az emberre, akivel az egész szezonban veszekedtem. Az arca vörös volt, az izzadságtól a homlokán.

Belőlem pedig kitört a nevetés.

Frank követte a példámat, és úgy nevettünk, mint két idióta, akik be vannak tépve metamfetamintól, vagy valami ilyesmitől. Mániákus nevetés volt, és én még azt is bevallottam neki, hogy engem is halálra rémített. Mi végül mindketten megnyugodtunk, és mielőtt elment, Frank azt mondta, hogy legalább ma a pozitív oszlopba került nálam.

Azt mondta:

– Ezt nagyon jól kezelted, Gray. Jobban, mint bármelyik ember valaha is tudta volna. Büszkeséggel tölt el, hogy a te csapatodban vagyok.

Majdnem teljesen lányos mozdulatot tettem és megöleltem. Ehelyett a kezemet nyújtottam, és mosolyogva kezet ráztunk.

Azt hiszem, béke köttetett közöttünk.

És igen, a délutánom annyira szar volt, hogy komolyan azt fontolgatom, hogy kihagyom az orgazmust Rykertől, és csak berúgok a bortól.

És akkor még nem is beszéltem a Hensley-vel való összetűzésemről.

Uh. Ha belegondolok, milyen közel voltam ahhoz, hogy feladjam a férfit, akit szeretek, legszívesebben szétrúgnám a saját seggem.

Aztán vadászni akarok Hensley-re, és szétrúgni az ő seggét, amiért a kihasználta a szívemet, mint egy gyengeséget. Annyira elszúrtam, hogy igazából hálás vagyok, hogy megfenyegetett engem, mert anélkül a kis manőver nélkül lehet, hogy ma este egyedül mentem volna haza, hogy meggyógyuljak és berúgjak.

Ahogy a házam a látóterembe kerül, kezdek kicsit jobban megnyugodni.

Ryker hamarosan itt lesz, és már a gondolatától is újra meggondolom magam. Mi a fenét gondoltam, hogy megkerülöm az orgazmust, és csak bort iszom, hogy elfelejtsem a napot?

Nincs semmi, ami annyira fel tudna emészteni, mint Ryker Evans, úgyhogy azt hiszem, berakjuk a bort a szekrénybe, és az este hátralévő részében csak az ágyamban leszünk. Ha megéhezünk, rendelhetünk kínait.

Éppen akkor, amikor behajtok a kocsifelhajtóra, megcsörren a telefonom.

Ha már a jóképű ördögnél tartunk...

– Felejtsd el a bort – mondom neki, miközben felveszem, megállítom a kocsit a parkolóban. – Úgy döntöttem, hogy a csodálatos tested majd elfeledteti velem a szar napomat.

Belenevet a telefonba. Nyugodt, gazdag, boldog nevetés. Elmosolyodom, mert kurvára nem tehetek róla. Leállítom a kocsit, és kiszállok, a táskámat az egyik vállamra vetve, miközben a fülembe tartom a telefont.

– Túl késő. Már az élelmiszerboltban vagyok – mondja nekem, miközben én felsétálok a járdán a veranda lépcsőjéhez. – Milyen márkát szeretnél?

Kinyitom a szúnyoghálós ajtót, és előveszem a táskámból a kulcsaimat, miközben a telefont a vállam és a fülem közé szorítva tartom. – Nem vagyok válogatós. Bármi, ami jól néz ki. Ó, és hoznál egy kis sajtot és gyümölcsöt, ha már ott vagy?

A csizma koppanása a járdán arra késztet, hogy megforduljak, míg Ryker beszél a vonal a másik végén. De nem hallom egy szót sem abból, amit mond, mert az adrenalin lüktet bennem, amikor Claude Amedee-t látom felém sétálni.

Sötét kapucnis pulóvert visel, amit a fejére húzott, de én tudom, hogy ő az.

Gyorsan sétál.

Majd kocogásba kezd.

Felfelé rohan a lépcsőmön, és felém tart.

Megdermedek a félelemtől, amikor belém csapódik, nekicsap az ajtónak, és a kulcsaim és a telefonom kiesik a kezemből. A fejem nekicsapódik az ajtó üvegablakai körüli díszléc sarkának. Érzem, ahogy a bőröm felhasad a becsapódáskor, de egyébként nem fájt annyira.

Claude megfogja a vállamat, előre ránt, aztán újra nekicsap az ajtónak. Ezúttal a fejemet kapja el az edzett mázas üveg, amely összetörik, de anélkül, hogy megvágna. Az ütközés azonban elég kemény volt ahhoz, hogy azonnal megszédüljek és elkezdjek összecsuklani.

– Ó, dehogyis, te ribanc – vicsorít az arcomba, miközben felemel. – Nem hagyhatom, hogy még elájulj.

Érzem a fanyar, savanyú alkohol szagát a leheletén, és észreveszem, hogy Claude kissé imbolyog. A szemei véreresek, a bőre fakó. Megragad a hajamnál fogva a tarkómnál, a körmei a sebembe vájnak, és a földre taszít a tornácra.

– Hozd a kulcsaidat! – parancsolja nekem, kissé akadozva.

– Segítség! – sikítok, miközben körülnézek, remélve, hogy bárki is van a közelben. De a környékemen a szomszédok nem ülnek egymás hegyén-hátán.

– Fogd be a pofád! – ordítja rám, és remélem, hogy valaki hallotta ezt. Meghúzza a hajamat, hogy az arcom közelebb kerüljön, és megüt. Csak egy villanásszerű ütés, de nagyon fáj.

Visszalökött a földre.

– Kulcsok.

A kulcsaimért nyúlok, és látom, hogy a telefonom egy méterre fekszik tőlem, arccal lefelé. Fogalmam sincs, mit hallott Ryker, vagy hogy még mindig a vonalban van, de azt kell hinnem, hogy már úton van. Egy átlagos tempóban tíz perc alatt ér ide, és őszintén szólva nem tudom, hogy van-e még annyi időm. Imádkozom érte, hogy siessen.

Apám egyszer azt mondta nekem, hogy a gyávák nem tudják, hogyan kell reagálni, amikor valaki visszavág.

Claude egyértelműen a gyáva kategóriába tartozik.

Megragadom a kulcsokat, és meggyőződök róla, hogy a hosszú kocsikulcsom a mutató- és középső ujjam között lógjon ki. Ökölbe szorítom az kezemet, veszek egy mély lélegzetet, és hagyom, hogy elkezdjen felhúzni.

Amikor felhúz a térdemről, felfelé lendülök, és úgy ütök a kezemmel, hogy a hegyes kulcs egyenesen annak a rohadéknak a szemébe megy, ha van Isten odafent. Célzok és szinte lassított felvételen látom, hogy egy tökéletes találat felé tartok.

Kivéve, hogy Claude a részegsége ellenére elkapja csuklómat, és megcsavarja. A fájdalom végigsugárzik a karomon, amitől újra elejtem a kulcsokat, és biztos vagyok benne, hogy eltörte a csuklóm. Még mindig annyira meg vagyok rémülve, hogy ösztönösen továbbharcolok. Felemelem a másik kezem, eltökélten, hogy kikaparom a szemét az ujjaimmal, amikor egy nagyon jellegzetes hangot hallok.

Katt.

Teljesen mozdulatlanná válok, amikor Claude egy rugós kést tart az arcom elé.

– Ne akard, hogy ezt használjam rajtad – morogja.

Nem tehetek róla, hogy egy apró zokogás hagyja el a számat. A fejem vérzik, szédülök, és valószínűleg eltört a csuklóm. Egyik sem számít. Csak az a lényeg, hogy nincs semmim, amivel harcolni tudnék.

– Most vedd fel a kulcsokat, és nyisd ki az ajtót – mondja Claude, a hangja egy kicsit nyugtalanabbnak hangzik. Úgy gondolom, hogy kapott egy adrenalinlöketet, ami biztosan segített neki kijózanodni.

Talán elkezd racionálisabban gondolkodni, ezért úgy gondolom megpróbálok beszélni vele.

– Claude – mondom könyörgő hangon, miközben lassan lehajolok, hogy felvegyem a kulcsokat. Egy pillanatra lenézek, hogy megtaláljam őket és látom a véremet a betonon. – Nem kell ezt tenned. Nincs értelme emiatt tönkre tenni az életed.

– Az életem már tönkrement – förmed rám. Megragadom a kulcsokat, és lassan felegyenesedem, nem akarok okot adni neki, hogy leszúrjon.

– Nem. Jövőre egy nagyszerű csapat felvehet téged – mondom neki bátorítóan.

Sajnos ő nem ennyire hülye. Tudja, hogy elkötelezte magát egy olyan útra, amelynek célja, hogy engem szenvedni lásson. Tudja, hogy abban a pillanatban, amikor idejött, már nincs visszaút. Elkötelezte magát amellett, hogy bármit is tervezett, a végsőkig elmegy, és mivel az alkohol hajtja, kevés esélye van annak, hogy lebeszéljem.

– Csak fogd be, és nyisd ki azt a rohadt ajtót – mondja, és a kést az állam alá nyomja. Épp csak annyira nyomja be a hegyét, hogy hogy érezzem. Épp eléggé ahhoz, hogy tudassa velem, ő komolyan gondolja. – Játssz szépen, Gray, és nem foglak nagyon bántani.

Elhúzódom a pengétől, és az ajtó felé fordulok. A kezem annyira remeg, hogy el sem hiszem, hogy képes vagyok bedugni a kulcsot a zárba, de sikerül. Kinyitom az ajtót, ő pedig belök.

A riasztóm csipog, mire rám szól, hogy kapcsoljam ki.

Bassza meg. Bassza meg. Bassza meg. Van egy hamis kódom, amit be tudok ütni, ez riasztja a biztonsági cégemet, hogy veszélyben vagyok, de kurvára nem tudom, hogy mi az. Már nem emlékszem.

Sikítani akarok, de megpróbálom magam megnyugtatni. Az igazi kódom a születésnapom visszafelé, év és hónap. Mi a veszély kódom?

Remegő ujjakkal beütöm apám születésnapját. A riasztó továbbra is szól.

– Azt mondtam, kapcsold ki – kiabál rám Claude.

– Próbálom – kiáltom félelmemben. – De ideges vagyok.

Megpróbálom apám születésnapját visszafelé, de ez sem az. A riasztó még mindig csipog, és Claude megragad a tarkómnál fogva újra, és a torkomhoz emeli a kést.

– Írd be a kurva helyes kódot. Ha nem kapcsolod ki, akkor elvágom a kibaszott torkodat.

Könnyek gyűlnek a szemembe, ahogy arra gondolok, hogy ez lehet a vég. Alig látom a billentyűzetet, ahogy visszafelé beütöm a születésnapomat, aztán az Enter billentyűt.

A riasztó elhallgat, és Claude elveszi a kést. Sírni akarok, mert a rendőrség riasztásának esélye elszállt, de erre nincs időm. Meg kell próbálnom megőrizni az eszméletemet, magamhoz térni.

– Hol van a szobád? – kérdezi, miközben körülnéz.

– Arra – mutatok a fejemmel a folyosó felé. A hálószobám az első emeleten van, de a házam hátsó részében. Ha újra képes vagyok segítségért kiáltani, akkor ott az esélye, hogy meghallgatnak, kicsi.

– Vezess – mondja Claude, és egy gúnyos, úriemberhez méltóan a kést tartó kezét a folyosó felé nyújtja.

– Miért? – kérdezem, bár eléggé biztos vagyok benne, hogy tudom, miért.

A szabad kezével megragadja egy maréknyi hajamat, és erősen megránt. Néhány hajszálat kitép, és a sebem erősebben vérzik, ahogy húzza a vágott bőrt.

– Miért? – kérdezi gúnyosan. – Miért? Hiszen tudod, miért, ribanc. A helyedre kell tennem téged. Meg kell tanulnod a leckét, hogy ne tedd ezt más szerencsétlennel is.

– Te megőrültél – kiabálok rá.

Erősen megrántja a fejemet, és a folyosó felé lök.

– Istenem, remélem is – mondja nevetve. – Nem bűnös az alábbiak miatt: Az elmebajra hivatkozva beszámíthatatlan, ez kurvára tökéletesen hangzik.

Claude végigvonszol a folyosón, be egyenesen a hálószobámba. Az éjjeli lámpám ég, mert mindig égve hagyom. Szeretem ezt a szobát. Olyan békés és pihentető, és az a lágy fény pedig tökéletes, hogy erre érjek haza minden este.

De ebben a pillanatban ez a szoba a börtönöm.

Lehet, hogy a végén ez lesz a koporsóm is.

Claude újra meglök, én pedig térdre rogyok. Felemelem a fejem, a látásomat részben eltakarja a hajam. Rám vigyorog, mielőtt a kést a fogai közé veszi, hogy szabaddá tegye a kezeit.

Az övén dolgozik, az ujjai meglepően ügyesek egy részeghez képest.

A félelemtől jéggé dermed a vérem, ahogy kigombolja a farmerját, aztán kezébe veszi a kést. Odalép hozzám, és felülről bámul rám az abszolút hatalmi pozíciójában.

– Csak egyszer mondom el neked – mondja halk, megfontolt hangon. miközben a kést nyújtja felém, hogy megvizsgáljam. – Ha megharapsz. és én ezt a kést a szemedbe szúrom. Világos?

A kést nézem. Majd őt. Majd megint visszatérek a késhez. Vissza a hozzá.

Megnyalom az ajkaimat, és nagyot nyelek, próbálom szóra bírni kiszárad számat.

Rámosolygok, és azt mondom:

– Claude... baszd meg magad.