5.-6. Fejezet

5. fejezet

 

 

Ryker

 

Fordította: Shyra

 

A bejárati ajtó kilendül, keményen nekicsapódik a falnak, és egészen a konyháig érzem a visszhangját, ahol éppen számlákat fizetek be a neten.

– Megjöttünk, apa – kiáltja Violet, majd hallom, ahogy ő és Ruby lába felfelé dübörög a lépcsőn. Mintha óramű pontossággal tennék, amikor hazaérnek az iskolából: felszaladnak az emeletre, levetik az egyenruhájukat, és játszóruhába bújnak. Mivel odakint szép idő van, a hőmérséklet tizenöt fok körül mozog, tudom, hogy rögtön indulnak is vissza játszani. Violet a hintán ül, miközben talán könyvet olvas, Ruby pedig bogarakat gyűjt.

A bejárati ajtó becsukódik, és feltételezem, hogy Kate jön be, mivel ő az, aki a lányokat elhozza az iskolából, amikor Benért megy. Mindannyian ugyanabba a Montessori magániskolába járnak, és nagy áldás, hogy Kate segít nekem.

Annyira bizonytalan voltam, hogy mit tegyek, és hogyan kezeljem őket, amikor először költöztek hozzám, és szégyelltem magam, hogy nem tudtam többet. Bosszantott, hogy olyan férfi lettem, aki elment kenyérre valót keresni, és otthon hagyta az asszonykát, hogy intézze a gyerekeket. Ez azért bosszantott, mert én sokkal progresszívebb gondolkodású vagyok, és úgy látszik, egy bizonyos ponton egyszerűen csak egy lusta fasz lettem, és hagytam, hogy Hensley intézzen mindent.

Kate-nek csak egy hónap kellett ahhoz, hogy összeszokjon a lányokkal, és hamarosan már nem volt szükségem rá teljes munkaidőben. Ami jó volt, mert már türelmetlenül vágyott arra, hogy minden figyelmét újra Zackre és a kisfiára, Benre fordítsa.

A legjobb haverom, Zack, néha elég bunkó tud lenni. Még az év elején vette fel Kate-et, hogy vigyázzon Benre, mivel Zack maga is egyedülálló apa volt, miután Ben anyja az előző év végén autóbalesetben meghalt. Kate tökéletes dadus volt, aki könnyedén irányította Bent és a háztartást, de úgy tűnt, hogy Zackkel magával nem tudott megbirkózni. A csonthülye elcsábította, szerelemre lobbantotta, majd csúnyán megbántotta.

Bár szörnyen sajnáltam, amin mindketten keresztülmentek, ezt a szerencsés eseményt arra használtam fel, hogy megkaparintsam Kate-et, hogy segítsen nekem a lányokkal. Sajnos nem sokáig volt velem, amikor Zack úgy döntött, hogy kihúzza a fejét a seggéből, és visszaszerzi a barátnőjét. Kate még néhány hétig velem maradt, majd kijelentette, hogy készen állok egyedül szárnyalni.

Nos... majdnem egyedül. Bár tökéletesen képes vagyok a lányok irányítására, amikor a városban vagyok, ez egy kicsit nehezebb, amikor idegenben játszom. Nem vettem fel másik dadust, miután Kate felajánlotta, hogy vele maradnak a lányok, amikor a csapat máshol lép pályára. Elfogadtam, mert bíztam benne, de még mindig van egy kis bűntudatom, amiért ez megzavarja a Bennel töltött időt.

– Szia – hallom a konyha bejárata felől.

Meglepődve nézek fel, és látom, hogy Zack áll ott.

– Mit keresel itt?

– Ben fogorvoshoz ment ma délután, és azt akarta, hogy csak Kate vigye el. Szóval nekem kellett a fuvarozást vállalnom.

Zack ezt vigyorral az arcán mondja, mert valójában őszinte örömét leli abban, hogy Ben mennyire megszerette Kate-et. Minden tekintetben az anyja lett.

Zack lehuppan a velem szemben lévő konyhaasztalnál lévő székre, és megkérdezi: – Mit csináltál ma?

A mai egy ritka szabadnap volt, mivel tegnap volt egy hazai meccsünk, és holnap is lesz egy másik, aztán rögtön megyünk egy idegenbeli meccsre. – Edzettem.

– Miért nem hívtál fel? Veled mentem volna.

Hmmm. Mondjam el Zacknek az igazat?

– Valójában jógaórára mentem – hárítom, elégedetten magammal, hogy messze ez a teljes igazság.

– Haver – mondja gúnyosan. – Komolyan mondod?

– Ja. Jót tesz a hajlékonyságnak, és mint a sztárkapusod, tudod, hogy rugalmasan kell tartanom ezeket a vén csípőket.

– Megpróbálhatnál megdugni valakit – cukkol Zack halkan, mert szülőként tudja, mikor kell elkerülni a kíváncsi kis fülecskéket. – Az biztosan lazán tartja a csípőt.

És ez egyszerűen nagyszerű.

Most megint Grayre gondolok.

Próbálok más dolgokra koncentrálni, ezért fizetem a számlákat, pedig azok csak jövő héten esedékesek. A ma reggeli hülye jógaóra óta csak arra tudok gondolni, hogy milyen érzés volt a keze rajtam. Először ártatlan és jóindulatú, de aztán valami mássá változott. Az érintései elidőztek, és teljesen szükségtelenek voltak. Csupán a kezének egyszerű elhelyezésével a térdem mögött, hogy kiegyenesítse a lábamat, máris éreztem. Egy halvány rezdülést a farkamban, ahogy az úgy döntött, hogy felébred, és megnézi ezt a nőt, akinek puha kezei mintha hívogatták volna.

Amikor Gray körbesétált elölről, és rám emelte azokat a zöld szemeket, győztesnek éreztem magam az épphogy csak érzéki pillantás felett. Igazolta azt, amit gondoltam.

Hogy nem csak a kapusteljesítményem vonzotta, hanem én is.

Így amikor Zack azt javasolja, hogy dugjak valakivel, hogy lazán tartsam a csípőmet, pontosan tudom, hogy ki lenne a választott dugópajtim.

A főnököm, Gray Brannon.

Adok egy mentális, szégyenteljes pofont magamnak, és biztonságosabb területre terelem a témát. Nos, számomra biztonságosabb, de garantáltan felhúzza Zacket.

– Valami új ötlet a lánykéréssel kapcsolatban? – kérdezem lazán, és elnyomom a vigyort, amikor Zack egész teste megfeszül.

Szegény Zack haverom.

Megpróbálja összehozni a tökéletes lánykérést Kate-nek, és mégis minden alkalommal – epikus – kudarcot vallott.

Az első próbálkozás sem volt valami eredeti, de drága volt. Tervezett egy hétvégi utazást a Bahamákra, lefoglalt egy lakosztályt a Baha Marban, és rám bízta Bent. Éppen mielőtt elindult volna otthonról... éppen amikor Kate a konyhából kikiabált neki, hogy siessen, különben lekésik a gépet... éppen amikor még egyszer meg kellett néznie a gyűrűt, hogy megbizonyosodjon róla, biztosan a kis fekete bársonydobozban van-e, szegény szerencsétlen felpattintotta a tetejét, a gyűrű pedig kiesett és belecsúszott a fürdőszoba mosdókagyló lefolyójába.

Nem tehetek róla. Még mindig kuncogok magamban, valahányszor elképzelem Zack arcát, ahogy a gyémánt eltűnik.

Zack azért elvitte Kate-et a Bahamákra a hétvégére, de meghagyta nekem, hogy hívjak egy vízvezeték-szerelőt a házához, és szerezzem vissza a gyűrűt. Ez volt a legkevesebb, amit tehettem érte.

A második ötlete még pompásabb volt, ami még ennél is szörnyűbbé tette a kudarcot.

Elvitte Kate-et egy hőlégballonozásra, ahol fizetett egy gazdának, hogy kaszáljon HOZZÁM JÖSSZ?-t a kiszáradt kukoricaföldjébe. Zackpont akkor akarta elővenni a gyűrűt, amikor a lány megpillantja a szavakat. Sajnos a ballont váratlanul délnyugati szél kapta el, amely több mérfölddel eltérítette őket az útiránytól, így a megyei szeméttelep fölött lebegtek.

Komolyan majdnem összepisiltem magam, amikor ezt elmondta.

Most a srác egy kicsit puskaropogós, és bár a szíve mélyén még mindig szeretne valami nagyot és feltűnőt csinálni, a minap azt mondta, hogy néha úgy érzi, hogy csak megragadja a kezét a reggelinél, és az ujjára húzza a gyűrűt.

Ezen nem nevetek, mert Kate megkérése nagy dolog ennek a férfinak. Annyi hónapot, sőt évet töltött azzal, hogy annyira rohadt bűntudata volt, amiért soha nem kérte meg a kezét Ben anyukájának, Ginának. Most már képes érvelni. Racionálisan meg tudja érteni, hogy Gina egyszerűen nem volt az igazi. Ami még fontosabbá teszi, hogy a Kate-nek szóló lánykéréseésikerüljön.

– Talán felbérelhetnék egy éneklő táviratot – mondja Zack mogorván.

– Haver... a lánykérés célja, hogy kimondja az igent. Ne legyen énekes távirat.

– Esetleg egy vacsora, és a pincérrel beleteszem a gyűrűt a pezsgős poharába?

– Unalmas – mondom egy gúnyos ásítással.

– Egy égbe írt üzenet? – kérdezi reménykedve felhúzott szemöldökkel.

– Ember, amilyen szerencséd van, a repülő valószínűleg a fejedre zuhanna.

– Akkor feladom – mondja Zack csalódottan, miközben ellöki magát a székből. – Most rögtön hazamegyek, és amint belép a házba, fél térdre ereszkedem.

– Várj egy percet – mondom, hogy lenyugtassam. – Ülj le, és gondoljuk végig a dolgot.

Zack ledobja magát a székre, és keresztbe fonja a karját a mellkasán. Kicsit... duzzogósnak tűnik.

Tökmindegy.

– Ő Kate – mondom logikusan. – Mi jelentene a legtöbbet Kate-nek?

Zack megvonja a vállát, de a tekintetéből látom, hogy valójában pontosan tudja, mi jelentene neki a legtöbbet. Tudja, de nem akarja kimondani, én pedig értetlenül állok előtte.

Így hát rákényszerítem. – Kate nem szereti a nagy és csicsás dolgokat. Neki nincs szüksége a drága vagy hőlégballonos utazásokra.

Zack a szemét forgatva felegyenesedik a székben, és felém hajol. – De nekem szükségem van rá – böki ki.

– Micsoda? – kérdezem megdöbbenve, mert azt hiszem, lehet, hogy épp itt és most növesztett vaginát.

– Szükségem van egy kinyilatkoztatásra Kate-nek, és mindenkinek és bárkinek, aki meghallgat. Azt akarom, hogy az egész világ megtudja, mennyire szeretem őt, és hogy alig várom, hogy a feleségem legyen. Az égre írnám minden államban, ha tehetném.

És basszus... azt hiszem, most növesztettem vaginát, mert ettől egy kicsit tényleg elszorul a torkom. Zack túlzásba viszi, hogy megértesse Kate-tel, mennyire elkötelezett a házasság gondolata mellett.

– Zack– mondom komolyan, és állom a tekintetét. – Nem, erre nincs szükséged. Neked csak Kate-re van szükséged.

A vállai kissé megereszkednek, és úgy tűnik, lehervad előttem. Az arca megenyhül, és felsóhajt. – Tudom. Csak azt akarom, hogy soha ne kételkedjen abban, amit érzek.

Egy pillanatra elhallgatok, mert valójában a szavak és a tettek közötti különbségről beszél. Úgy érzi, a szavak nem elégségesek, ezért tettekkel akarja pótolni.

Az, ahogyan cselekszünk, majdnem olyan hangosan beszél, mint a tényleges szavak, amiket kimondunk.

Egy kiváló példa... ahogy Gray megérintett ma reggel.

Kurvára.Ne.Gondolj.Rá.

– Megvan – mondom hirtelen, és mindenáron igyekszem kiszorítani Grayt a gondolataimból. – A csapat előtt kérd meg a kezét. A karácsonyi partin. Ezt nem baszhatod el... Csak jelenj meg a gyűrűvel a zsebedben, és tedd meg az egész istenverte csapat előtt. Ez ott helyben elég nagyot fog szólni.

Zack szeme felcsillant. Az ajkai mosolyra görbülnek. – Egy karácsonyi lánykérés?

– Már csak alig három hét van hátra.

– Egy karácsonyi lánykérés – mélázik újra, majd széles vigyorra húzza a száját. – Te egy kibaszott zseni vagy.

Éééééés, ettől megint Gray jut eszembe. Ő tényleg egy zseni. És újra érezni akarom a kezét rajtam.

Hagyd már abba, baszd meg, ordítom magamnak.

Behunyom a szemem, és óvatosan megdörzsölöm a halántékomat, mert ez a háború a fejemben minden fejfájás anyja.

– Jól vagy, haver? – kérdezi Zack.

Újra kinyitom a szemem, és félénk mosolyt küldök neki. – Igen... csak egy kicsit stresszelek a jövő heti Hensley-találkozó miatt.

Nem volt teljes hazugság. Nem ezen stresszeltem ebben a pillanatban, de valójában nem várom az érkezését.

A lányok több mint izgatottak, de hát a gyerekek nagyon megbocsátó szívűek. Amikor a lányok először költöztek hozzám, Hensley minden nap hívta őket. Aztán amikor elkezdődött a hokiszezon, és ő a fiatal játékszerével utazott, a hívások száma csökkenni kezdett. Talán négyszer-ötször egy héten, aztán lecsökkent néhány alkalomra, és most már minden vasárnap hív. Jelenleg ez a szokása.

Meg kellett birkóznom a következményekkel. Ruby időnként nem alszik az ágyában, és sír az anyukája után. Violet néha leteszi a telefont az anyjával, és elveszti azt az álmodozó tekintetét. Felváltja olyasmi, ami egy kicsit hidegebbnek tűnik... egy kicsit elveszettnek.

Őszintén szólva, ez megrémít.

De aztán Hensley felhív, és ők megint izgatottak lesznek, mert ha úgy vesszük, ő az anyjuk.

– El kell viselned a pöcs jelenlétét? – kérdezi Zack, miközben az ujjaival a konyhaasztalon dobol.

– Istenem, remélem, hogy nem. Jobb, ha e-mailt küldök neki, csak hogy biztos legyek benne, hogy nem hozza el a házhoz.

– Megint szétrúgnád a seggét, mi? – nevet fel Zack.

Én pedig rájövök... nem, nem tenném.

Betörtem Sutter orrát, amikor először megtudtam, hogy Hensley lefeküdt vele, mert dühös voltam és elárult, nemcsak a feleségem által, hanem a csapattársam által is. De most már nem érzek haragot. Valójában nem érzek semmit, amikor rá gondolok. Mint ahogy Hensley iránt sem érzek semmit, azon kívül, hogy homályosan szeretem a lányok anyjaként betöltött szerepét.

Nem vagyok pszichológus, de azt hiszem, ez azt jelentheti, hogy talán nem fektettem bele annyit abba a házasságba, amennyit egy házastársnak kellene. Eltávolodtunk egymástól, és a dolgok egyszerűen... kényelmessé váltak.

Legalábbis számomra.

Hensley persze minden volt, csak nem az, és ezért elment, hogy kitombolja magát.

A lépcsőházban hallatszó lábdobogás hatására felállok a székemből, és tudomást sem veszekZack kérdéséről. A lányok megjelenése előtt egyszerűen nem beszélünk arról, hogy apa hogyan ütötte ki anyu barátját.

A lányok a konyhába robognak, Ruby úgy fecseg, mint egy mókus, Violet pedig nyugodtan mesél a ma esti házi feladatról. Zack még egy darabig ott lóg, mi pedig kiülünk a hátsó teraszra, és élvezzük, hogy decemberben is lehet odakint sört inni.

Egy darabig elszórakoztat.

Eltereli a gondolataimat Grayről.

Tudom, hogy miután elmegy, az éjszaka hátralévő részében a lányokkal leszek elfoglalva, és majdnem... majdnem rettegek attól, hogy merre fognak fordulni a gondolataim, miután elalszanak.

 

6. fejezet

 

 

Gray

 

Fordította: Shyra

 

Az órámra pillantok, ahogy kilépek a liftből, és elindulok a vezetői irodaszoba felé. Két óra múlva kezdődik a meccs, és addigra már otthon akarok lenni, pizsamában, és kényelmesen, az ágyamból nézni.

A ColdFury ma este idegenben játszik D.C.-ben, és én nem mentem el. Egyetlen okból nem mentem el, ami nem túl jó ok. Épp most követ ki a liftből.

ChadSykes, a SportsElite, az ország legnagyobb és legbefolyásosabb sportmagazinjának vezető rovatvezetője. Úgy tűnik, jövő héten én fogom díszíteni a címlapot, és bár nem ez az első interjúm, amit az elmúlt hét napban adtam, mióta kineveztek a klub ügyvezető igazgatójának, ez a legfontosabb.

Apám javaslatára Chad egész nap követett engem, és figyelte, hogy a liga első női ügyvezető igazgatója hogyan irányítja egy 437 millió dolláros franchise működését. Legtöbbször csak figyelt engem, és dühösen gépelt a tabletjén, amikor valami, amit csináltam, érdekelte. Azt hiszem, majdnem elaludt, amikor találkoztam a kereskedelmi igazgatóval, hogy átnézzük az előző év veszteséges termékeit. A harmadik táblázatnál, amit átnéztem vele, láttam, hogy lebukik a feje.

Chad felélénkült, amikor találkoztam a ColdFury vezető tehetségkutatójának helyettesével. BillieMantle-t választottam, és ez egy nő-Billie, nem egy férfi-Billie. Azért választottam egy nőt az utódomnak, mert úgy gondoltam, hogy ez merész húzás. Megmutatja a világnak, hogy a nők is betölthetnek kritikus szerepet a férfi jégkorongban.

Billie és én átnéztük a játékosmegfigyelők jelentéseit. Jelenleg huszonegy játékosmegfigyelőnk van, akik életük nagy részét úton töltik, hogy olyan tehetségeket keressenek, akik egy napon komoly pontszerzőt jelenthetnek a csapatunk számára. Chadnek volt néhány apróbb kérdése, amelyekre könnyedén válaszolt, és sok időt töltött azzal, hogy érdeklődve figyelt minket.

Azt hiszem, talán akkor bóbiskolhatott vissza, amikor egy új szoftvert teszteltem, amelyet az adataim elemzéséhez fejlesztettem ki. Jelenleg valami általános SAS szoftvert használok az analitikámhoz, de szeretnék valami olyat, ami a sportágra jellemző, és ami nem áll a többi csapat rendelkezésére. Ezért fizetek egy horribilis összeget egy volt SAS-programozónak, hogy közvetlenül nekem dolgozzon.

Természetesen nem engedhettem meg Chadnek, hogy megnézze a számítógépem képernyőjét, még akkor sem, ha aláírt egy titoktartási szerződést. Nem akartam megkockáztatni, hogy ez kiszivárogjon, ezért elmondtam neki, hogy néhány Excel táblázatot nézek át a múlt heti csapatstatisztikákról, amelyek bizalmasak.

És most a nap a végéhez közeledik, és már csak az maradt hátra, hogy megcsináljamChaddelaz ülőinterjút. Aztán hazamehetek és nézhetem az embereim játékát.

Visszakísérem Chadet az irodámba, amit nem igyekeztem kitakarítani. Érdeklődve néz körbe a rendetlenségen, és türelmesen vár, míg én letakarítom az egyik széket, hogy leülhessen. Elfoglalom a saját székemet az íróasztalom mögött, és megdörzsölöm a nyakizmaimat, amelyek kezdenek megmerevedni a hosszú munkanaptól. Ma reggel ötkor kezdtem, és mióta elkezdtem, egyszer sem álltam meg.

– Csak adj egy percet, hogy átnézzem a jegyzeteimet – motyogja Chad, aztán elfelejtkezik rólam, ahogy a feje lefelé billen, és az ujja végigcsúszik a táblagépe képernyőjén. Megragadom az alkalmat, hogy megnézzem az üzeneteimet a telefonomon, és válaszolok apám SMS-ére, hogy bárcsak ott lennék. Bár már nem ő az ügyvezető igazgató, gondolom, még mindig ott lesz az összes meccsen.

Kezdem kikapcsolni a telefonomat, de egy gyors pillantást vetek rá, és látom, hogy Chad még mindig nem vár rám. Az ujjaim tétováznak, és megpróbálom lebeszélni magam a dologról. Csak a bajt keresem azzal, hogy egyáltalán fontolóra veszem ezt.

Bassza meg!

Újra rákoppintok az SMS ikonra, és a Címzettek mezőben előhívom Ryker mobilszámát.

Miért van meg a mobilszáma?

Mert két nappal ezelőtt, a jógaóránk után betápláltam. Butaság volt és haszontalan, mert semmi okom nincs rá, hogy valaha is felhívjam. Az igazgatók nem foglalkoznak játékosokkal, hacsak nem azért, hogy üdvözöljék őket a csapatban, vagy hogy kitessékeljék őket az ajtón. De a jógaóránk után nem tudtam megállni.

Ahogy a diákok távozni kezdtek, azzal foglalatoskodtam, hogy feltekerjem a szőnyegemet, belekortyoljak a vizes palackomba, és felvegyem a cipőmet. Melissa néhány percig még beszélgetett Rykerrel, de csalódott arccal távozott. Azt hiszem, arra számított, hogy elhívja randira vagy ilyesmi.

Ryker ott lődörgött, és amikor kettesben maradtunk a stúdióban, megkérdeztem tőle: – Nos... mit gondolsz?

– Tetszett – mondta, a hangja mély és szexi volt. És elképzeltem, hogy azt mondja, tetszett neki, ahogyan megérintettem, miközben mutattam neki a pózokat.

Aztán megdöbbentett. – Nem akarsz meginni egy kávét vagy valamit?

Valami furcsa dolog történt velem. Valami, amihez hasonlót még soha nem éreztem.

Eufória söpört végig a testemen, a tiszta öröm hulláma csapott át rajtam. Kísértetiesen hasonlított ahhoz, amit akkor éreztem, amikor először beválasztottak a válogatottba, hogy játszhassak az olimpián. A visszaigazolás és a tiszta, adrenalinnal teli izgalom érzése, ahogy a szívem elkezdett hevesen verni. Mintha elhívtak volna a kibaszott bálba.

Ezért azonnal visszautasítottam a meghívását, mert kizárt, hogy az egyik játékosom meghívása egy kávéra valaha is ilyen jó érzést keltsen bennem. Ez hatalmas veszélyt jelentett számomra.

Ryker jóindulattal fogadta. Megköszönte a meghívást a jógára, és azt mondta, hogy talán újra megpróbálja.

Miután elment, szidtam magam, amiért elutasítottam. Szánalmasnak és gonosznak éreztem magam. Még azzal is érveltem magamban, hogy talán csorbítottam az önbizalmát, és ezt nem tehetem a sztárkapusommal.

Amikor hazaértem, azonnal bejelentkeztem az irodai szerverre, és előhívtam a munkaügyi aktáját. Még a telefonszámát is beütöttem a telefonomba, azzal a szándékkal, hogy felhívom, és helyrehozom a hibámat. Ismét azzal racionalizáltam, hogy enyhítenem kell azt a csípést, amit bizonyára a büszkeségében okoztam.

Tudod... a csapat érdekében, meg minden.

De sosem hívtam fel a számot. Mert még akkor is, amikor mindezek az őrült gondolatok, amelyek úgy tűnt, hogy a hormonálisan kihívott és virágzó női énemből származnak, az agyam racionális oldala túszként fogva tartotta a kezemet. Nem engedte, hogy megnyomjam a hívás gombot.

Azt azonban engedte, hogy felvegyem ezt a számot a névjegyeim közé.

Csak vészhelyzet esetére, tudod?

Fáradt vagyok. A tizenkettedik órámat töltöm a mai napon. Bosszant, hogy ma nem tudtam a csapattal utazni. Bosszant, hogy itt ülök és várom, hogy a riporter átnézze a jegyzeteit. És dühös vagyok, hogy még magammal is küszködöm Ryker miatt.

Nem.Lehetek.Vele.Kapcsolatban.

Ilyen egyszerű.

Kivéve... hogy én az a fajta ember vagyok, aki híres arról, hogy megkerüli a szabályokat.

A pokolba is, kidobom a szabályokat az ajtón.

Úttörő vagyok. Kockázatvállaló. Egy kockáztató.

Csak magamnak felelek.

Ujjaim a képernyő fölött repkednek, ahogy az üzenetemet formálom. Gyorsan cselekszem, mielőtt a racionális részem megpróbálná átvenni az irányítást.

Sok szerencsét ma este. Ha kivédesz minden lövést, meghívlak egy csésze kávéra.

Gyakorlatilag rácsapom az ujjamat a képernyőre, hogy elküldjem az üzenetet, és a kimenő szöveg ismerős huhogó hangja aligha enyhíti a szívem őrjöngő ütemét. Jó esély van rá, hogy Ryker éppen ebben a pillanatban olvassa az üzenetet, mivel valószínűleg a csapatbuszon ül, és a D.C. Breakers arénájába tart.

Pánikszerűen belegondolva abba, hogy mit gondolhat az üzenetemről, vagy hogyan reagálna rá, kikapcsolom a telefont, és az asztalomra dobom. Felemelem az arcom, hogy lássam, Chad rám bámul.

– Készen állsz? – kérdezi.

– Készen állok – erősítem meg.

Chad hátradől a székében, és egyik lábát keresztbe teszi a másikon. Egyik könyökét a karfára támasztja, és az állához ütögeti a tollat, miközben engem tanulmányoz, szinte mintha azt próbálná kitalálni, hogyan juthatna el a legkönnyebben a nyakamig.

Végül tudálékos mosollyal rám sandít, és azt mondja: – Ön nagyon különleges a profi hoki világában, MissBrannon, mert ön egy nő egy hagyományosan férfi szerepkörben, és mert úttörő módszereket alkalmaz, amelyekkel ezt a klubot irányítja. Kíváncsi lennék... ha holnap meghalna, mit szeretne, hogy inkább miről legyen ismert?

Mosolygok rá, és hátradőlök a székemben. Ma lazán öltöztem, dizájner farmerben, lovaglócsizmában és egy egyszerű fehér blúzban. Kényelmesen és magabiztosan érzem magam.

– Hadd meséljek el egy történetet, Mr. Sykes. Négy nappal ezelőtt volt egy interjúm. Itt, ebben az irodában, és egy kedves fiatal riporternő feltett nekem néhány nagyon jó kérdést. Egy női magazinnak szólt, és nagyon tetszett, hogy elmondhattam a történetet arról, hogyan töröm át a nemi határokat. De aztán az a fiatal nő megkérdezte, hogy mi a szépségápolási szokásom, arra hivatkozva, hogy a magazinjuk olvasói tudni akarják.

Chad lenyűgözve bámult rám.

– Akarja tudni, mit mondtam neki?

Lelkesen bólogat.

– Mondtam neki, hogy tűnjön el az irodámból. Mondtam neki, hogy harminc másodperce van, hogy eltakarodjon, különben kikíséretem a biztonságiakkal.

Chad a táblagépe fölé hajol, beír néhány jegyzetet, majd tisztelettel néz vissza rám. De azért mégis leszid: – Ha ezzel meg akar ijeszteni, akkor tudnia kell, hogy ettől még fel fogom tenni a kérdéseket a női szerepéről.

Elnevetem magam, és elismerően bólintok neki. – Nem is számítottam másra. Csak hogy tudja, ha rossz kérdéseket tesz fel a női mivoltomról, megkérem, hogy távozzon.

– Jogos – mondja kuncogva, de aztán a tekintete azonnal komolyra fordul. – Van egy elméletem. Az elméletem az, hogy a legtöbb ember azért nem hiszi, hogy egy nő képes elvégezni ezt a munkát, mert nem érti, mit csinál egy ügyvezető. Világosítsuk fel őket. Megfigyeltem ma magát, de mondja el, hogy mit tekint a szerepének ebben a szervezetben.

Ez tetszik. Ez egy rohadt jó kérdés, és ez abszolút egy lehetőség számomra, hogy oktassam azokat az idiótákat, akik nem értik. – Ma figyelt engem, Chad. Órákig tudnék itt ülni és beszélni a szervezet működtetéséről, mert ne felejtsük el, én csupán egy vállalkozást vezetek. Ezért van mesterdiplomám. Költségvetést kezelek, felügyelem a működést, és olyan döntéseket hozok, amelyek minden évben hatással vannak az eredménykimutatásainkra. Ezt bárki, akár férfi, akár nő, meg tudja csinálni. De ez unalmas. Ki akar erről beszélni?

– Én nem – viccelődik Chad mosolyogva.

Én viszonzom, és azt mondom: – Én információkat gyűjtök. Huszonkilenc másik ügyvezető igazgatóval versenyzem, hogy a cégem legyen a legjobb. Szóval figyelek, magamba szívom, és gyűjtök. Igyekszem minden olyan információmorzsát kideríteni, amely segíthet nekem az elképzelhető legjobb hokicsapat összeállításában, és igyekszem elsőként hozzájutni ezekhez az információkhoz.

– Statisztikák – mondja Chad mindössze.

– Igen – értek egyet. – Az analitikát használom a személyzeti döntések meghozatalához.

És most már tényleg a tárgyra térünk ebben az interjúban.

—

Figyelem, ahogy az időzítő visszaszámol.

Selyempizsamában, ágyamba bújva, szemeimet a hálószobám falára szerelt negyvenkét hüvelykes tévére szegezve.

Három, kettő, egy.

A ColdFury játékosai ellepik a jeget, körülveszikRykert, és megdörzsölik a sisakja tetejét. Kivédte az összes lövést, és egy részem izgatottan várja, hogy együtt kávézhasson vele, és retteg, hogy visszautasít. Egyáltalán nem válaszolt az SMS-emre, és fogalmam sincs, hogy csak nem látta, vagy nem akar belebonyolódni.

Talán csak képzeltem a vágyat, amit a szemében láttam.

Lehet, hogy a velem, mint ügyvezető igazgatóval kapcsolatos nyitottságát veszem alapul, és olyan dolgokat vetítek ki, amik nincsenek.

A kamera ráközelít a ColdFuryra, miközben a bemondó a meccs néhány kiemelkedő pillanatát mutatja be. Nem látom Ryker arcát, ahogy a csapattársai gratulálnak neki, de tudom, hogy mosolyog.

Én is mosolygok, ahogy a sisakját nézem. Elbűvölően gyerekes, de a jó értelemben.

A ligában minden kapusnak egyedi festésű sisakja van. És olyan lehet, amilyet csak akarnak.

Ryker idén új sisakot kapott, tisztelgésként a két lánya előtt, akikről a hírekből tudom – ez lenne Pretore edző –, hogy idén nyáron teljes egészében Rykerhez költöztek. A sisak bal oldalán a nevük szerepel, amelyet egyedi festésű holografikus szívek vesznek körül, amelyek úgy tűnik, hogy összehúzódnak és megduzzadnak, ha megmozdul. Ahogy a fény megragadja a grafikai dizájnt, olyan, mintha a szívek a lányai iránti szeretetének lüktető szimbólumai lennének. Általában nem hatnak meg az ilyen nyálas szarságok, de valamiért... ez valahogy a mellkasom közepébe hatol.

Kikapcsolom a tévét, és kigördülök az ágyból, úgy döntök, hogy késő esti nassolnivalónak egy kis pattogatott kukoricát választok. Tudom, hogy meg kell állnom, és be kéne húznom a seggem az ágyba, de most tényleg be vagyok zsongva. Fel vagyok pörögve attól a veszélyes úttól, amire Rykerrel léptem, és mégsem tudok megálljt parancsolni magamnak.

Tudom, hogy Ryker külön él a feleségétől, mert az megcsalta. Ezt onnan tudom, hogy Ryker emiatt borult ki, és törte be a csapattársa orrát, aki a nőt kefélte. Ez vezetett oda, hogy a Boston Eagles fontolóra vette Ryker szerződésének felbontását, mert ő feláldozhatóbb volt, mint Sutter.

Most, hogy belegondolok, talán virágot és pezsgőt kellene küldenem mindkettőjüknek a viszonyukért, mert így kaptam meg a liga legdögösebb kapusát.

Miután elkészítem a pattogatott kukoricát, és hozok egy üveg vizet, visszamegyek a hálószobámba, azzal a szándékkal, hogy megnézek egy filmet. Remélem, ez eléggé leköti a gondolataimat ahhoz, hogy elálmosodjak és elaludjak.

Épp amikor leteszem a tál pattogatott kukoricát az éjjeliszekrényemre, a telefonom egyszerre felcsendül Justin Timberlake "SexyBack" című számának csengőhangjával.

Ryker az.

A szívverésem az egekbe szökik, és az az eufórikus izgalom újra átjár. Mint egy kibaszott iskoláslány.

Felkapom a telefont, veszek egy mély lélegzetet, és remélem, hogy könnyedén lazának tűnök. – Szép volt.

– Csak azért hívtalak, hogy megtudjam, holnap hánykor akarsz találkozni egy kávéra.

Öröm fut át rajtam, ahogy átvette az irányítást. Attól, hogy éppen kifejezésre juttatja, hogy látni akar engem. A pokolba is... öt percnél régebben nem is jöhetett le a jégről.

– Hol vagy? – kérdezem.

– Az öltöző előtt állok – mondja halkan, és egyértelmű, hogy nem akarja, hogy meghallják. – Szóval tudasd velem, hova akarsz menni holnap. A csapat gépe fél tizenegy körül száll le, azt hiszem.

– Holnap? – fakadok ki döbbenten. – Nem, holnap nem tudok. Őrülten zsúfolt napom van. Egyáltalán nincs hely a napirendemben.

– Akkor mikor van időd? – Olyan nyugodt és magabiztos, miközben én úgy érzem, mintha millió darabra készülnék széttörni.

– Talán nem kéne ezt csinálnunk – dadogom, engedve a félelemnek és a racionalitásnak.

– Kávézni? – kérdezi Ryker kuncogva. – Ez csak egy kávé, Gray. Az emberek mindig együtt isszák.

– De...

– Különben is, én úgy tekintek rá, mint egy ösztönző bónuszra. Azt mondtad, hogy ha kivédem, elviszel kávézni. Itt az ideje, hogy fizess.

Nem lát engem, és ennek örülök, mert elégedett mosoly kúszik az arcomra. Örülök, hogy noszogat, mert ha rajtam múlna, a józan eszemre hallgatnék, és messzire menekülnék Ryker Evanstől. De aztán megint csak... ez csak egy kávé, nem igaz? Nem utal semmi másra. Semmi több, mint egy munkaadó és egy alkalmazott, akik összejönnek egy kávé mellett beszélgetni.

Nyugalom.

– Mit szólnál szerda reggelhez, eljössz jógázni, és utána megiszunk egy kávét – ajánlom fel. És a jógára való visszahívás teljesen megengedhető, mert érdekel az egészsége és az edzése, és semmi köze ahhoz, hogy közelről bámulhassam.

Annyira a pokolra jutok ezekért a gondolatokért.

– Rendben – mondja, és megkönnyebbülést hallok a hangjában. Ez elárulja nekem, hogy ugyanolyan bizonytalan volt a reakciómra, mint ahogy én voltam abban, hogy megpróbált noszogatni. – Szerdán találkozunk, Big Bang.

Aztán leteszi a telefont.